A BOLDOGSÁG NYOMÁBAN

Chris Gardner mindent elkövet, hogy a családja boldogan, biztonságban éljen. Ám a szerencse valahogy sosem szegődik mellé. Bár fáradhatatlanul próbál meggazdagodni, egyre szegényebbek lesznek, végül a felesége is elhagyja. A férfi magára marad az ötéves kisfiával. Chris ekkor kockázatos lépésre szánja el magát. Feladja állását, és jelentkezik egy bróker cég tanfolyamára. Miközben egyre mélyebbre merül a brókerkedés rejtelmeiben, pénz híján hamarosan várótermek, menhelyek lakói lesznek. Chris bízik abban, hogy jókedvvel, szeretettel minden bajt legyőznek.



A boldogság nyomában főhőse bizonyos Chris Gardner nevű ügynök, aki csontsűrűség-mérőkkel házal korházakban, egyre sikertelenebbül. Pedig miután a család minden centjét ebbe a vállalkozásba ölte, kénytelen vevőket találni, ha enni is akarnak néha feleségével, és gyermekével (aki egy kínai óvodában tanulja az angol nyelvet, mert az olcsóbb).

Persze az üzlet totálisan befuccsol, az asszony elhagyja, a főbérlő a kilakoltatással fenyegetőzik. Mi mást is tehetne ilyen helyzetben egy dacos amerikai, minthogy jelentkezik egy egész embert kívánó bróker-képzésre, ahová csak húsz ember nyerhet felvételt, és amely húsz emberből a kurzus végén csak egyetlen kap munkát.

A film ízig-vérig amerikai, tiszta, egyenes üzenettel, amit biztos, ami biztos alapon nem kell finom mozdulatokkal kihámoznunk a megannyi cselekménytöredék és szimbólum-kezdemény rengetegéből, hanem Smith nemes egyszerűséggel a kamerába mondja három mondatban egy háztetőn, és amit e helyütt egy mondatban is könnyedén tolmácsolhatunk: akármilyen kilátástalan is a helyzeted, soha ne add fel!

Megtörtént események alapján készült film.


A teljes keresztény filmekkel ellentétben az ajánló filmjei nem kimondottan keresztény alkotások, hanem olyan értéket közvetítő filmek, amelyeket érdemes megnézni. Ebben a kategóriában csak hivatalos előzetesek vannak.


A nicelife.hu csak beágyazási kódokat használ fel, amelyek külső videó portálokon feltöltött tartalmakra mutatnak. Oldalunk a hozzáférhetővé tett tartalmakat jogilag nem ellenőrzi, és nem keres olyan tényeket vagy körülményeket, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak.