ÉLETREVALÓK

Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára.



Bár a szabadságérzet alkalmi felerősödésével olykor előtérbe kerül, az Életrevalók velejét meglepő módon mégsem a kerekesszékhez kötött főhős balsorsa képezi, a film középpontjában az egymás totális ellentétének bizonyuló furcsa pár összerázódása áll. A mozgássérültség nem válik sajnálati tényezővé, így a mozgókép nem is esik az életigenlés giccstől ragadó csapdájába. Az ellenpontozás érdekében pedig a forgatókönyvért is felelős rendezőpáros maradéktalanul kidolgozott karaktereket vonultat fel.

Míg a tragikus múltú Philippe családi és közösségi viszonyainak bemutatásával a felső tízezer néhány megérdemelt élcnek válik részesévé, addig az afrikai származású Driss családfenntartó szerepe által a külvárosi mindennapok is felvillannak.

Eltérő élettapasztalataik pazar helyzetkomikumban csúcsosodnak ki, de Nakache és Toledano még morbiditásba hajló poénokat (pl. a fül, mint erogénzóna) is megengednek maguknak. S bár kétségtelen, hogy Omar Synak jut a verbális poénok nagyobb része, de pontosan karakterének nyers, a mozgássérültet is egyenrangú félként kezelő személyisége teszi varázslatossá a filmet.

A jobbára komikusként bizonyító fekete aktor illetve a sokrétű szereptapasztalattal rendelkező Francois Cluzet egymást egyszerre kiegészítő és ellentételező színészi magatartása egyúttal az Életrevalók férfibarátságának hajtóerejét is lefedi.



A teljes keresztény filmekkel ellentétben az ajánló filmjei nem kimondottan keresztény alkotások, hanem olyan értéket közvetítő filmek, amelyeket érdemes megnézni. Ebben a kategóriában csak hivatalos előzetesek vannak.


A nicelife.hu csak beágyazási kódokat használ fel, amelyek külső videó portálokon feltöltött tartalmakra mutatnak. Oldalunk a hozzáférhetővé tett tartalmakat jogilag nem ellenőrzi, és nem keres olyan tényeket vagy körülményeket, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak.