"ELSŐSORBAN ISTEN GYERMEKE VAGYOK"

A téli olimpikon, Elisabeth Vathje elmagyarázza, miért Jézus az elsődleges neki, nem pedig a nyerés. Ahogy mondta: ''Krisztus követője vagyok.''



Az idei téli olimpia egyik legérdekesebb dinamikája az a diadalmas lelki történet, amelyet oly sok sportoló nyíltan megosztott - történeteket az esélyek leküzdéséről Istenre támaszkodva és

az identitás megtalálásáról Krisztusban.

Elisabeth Vathje egyike azoknak, akik ezeket a felemelő üzeneteket megosztották. Elisabeth a Baptist Press-nek adott interjújában keresztény hitéről mesélt, kijelentve, hogy ez a legfontosabb dolog az életében.

"Elsősorban, én Isten gyermeke vagyok. Nem egy szkeletonos (sporteszköz) versenyző vagyok, vagy bármi más." - mondta. "Nem számít a szakmám, Jézus még mindig az én Uram, és ez az első mindenben, amit csak teszek." Habár a leginkább figyelemreméltó komment, amit Vathje hozzátett az az identitásról és az emberi értékeiről szólt - olyan érzelmeket, amelyek szilárdan beleépültek Jézusba vetett hitébe és nem pedig abba, hogy ő egy versenyző.

"Tudom, hogy függetlenül attól, hogy mit csinálok a pályán, még mindig szeretve vagyok Isten által és ez minden nyomást levesz a vállamról - mert tudom, hogy Ő ad nekem sikereket," - mondta. " De azt is tudom, hogy még ha nem is jönnek úgy a sikerek, az nem változtatja meg azt, ahogyan Isten engem lát, és azt sem, ahogyan én tekintek Rá." Vathje folytatta, "Szóval ez békét ad nekem abban, hogy nem kell harcolnom az eredményekért, azért hogy mennyit érek."

Elisabeth Vathje; szkeletonos versenyző, de mindenekelőtt Isten gyeremeke


Eltekintve az őrült utazási rendjétől, Vathje tartja a kapcsolatot az otthoni gyülekezetével az édesanyján keresztül, aki ima kéréseket küld a gyülekezetbe. Elisabeth nagyon számít a hívekre, állítása szerint nem is tudná űzni ezt a sportot nélkülük. Ez világosan látszik, ahogy Vathje megtartja prioritását, ahogyan az első dolog, amit a Twitterén olvasunk:

"Krisztus követője."

Mint a Faithwire korábban bejelentette, más olimpikonok is megosztották keresztény hitüket, mint például az amerikai jégtáncosok, Alexa Scimeca Knierim és Chris Knierim, házaspár duó. Beszéltek arról, hogyan segítette a hitük őket abban, hogy túljussanak a nehéz egészségügyi problémákon, és indulhassanak az idei versenyeken.