MICHAEL BUBLÉ HÁLÁJA ISTENNEK

Michael Bublé köszöntet mondott Istennek fia, Noah gyógyulásáért és a rák elleni küzdelemben kapott erőért.



Michael Bublé megosztotta közösségi oldalán, hogy 3 éves, májrákkal küzdő fia, Noah állapota folyamatosan javul és köszöntet mondott Istennek, hogy erőt adott a családjának, hogy küzdeni tudjanak ezellen a szörnyűség ellen. A kanadai sztár és felesége, az argentin modell, színésznő, Luisana Lopilato közösségi oldalán jelentette be a jó hírt.

"Hálás szívvel tudatjuk, hogy fiunk, Noah kezelése jól halad, és az orvosok nagyon optimisták a kisfiunk jövőjét illetően. Noah nagyon bátor volt és kitartása minket is ösztönzött. Hálásak vagyunk Istennek az erőért, amelyet mindnyájunknak adott. Hálánkat az orvosok és a gondozók felé szintén nem tudjuk szavakba önteni!"

Hozzátették még, hogy: "Szeretnénk megköszönni a több tízezer ember imáját értünk és jókívánságát nekünk. Az út folytatódik, azonban a támogatásotok és szeretetetek nagyon sokat jelent számunkra."

Ez volt az első hivatalos közlemény azóta, hogy Bublé és felesége tavaly novemberben szembesültek a diagnózissal. Akkor a doktorok megerősítették, hogy Noah-nak májrákja van, 4 hónapos kemoterápiás kezelésen kell részt vegyen és a tumort mihamarabb el kell távolítsák műtéti úton. Hála Istennek, a kisfiúnak 90%-os volt a túlélési esélye.

Miután tudomást szereztek a betegségről a pár azt nyilatkozta, hogy teljesen le vannak sújtva, munkájukat felfüggesztették, hogy fiuk gyógyulására koncentrálhassanak és őt segíthessék. A "Haven't Met You Yet" című sláger énekese lemondta fellépéseit, beleértve olyan rangos eseményeket, mint a BBC zenei díjátadó gála és a Brit zenei díjátadó gála.

Bublé közösségi oldalán egész családja nevében kért mindenkit, hogy imádkozzanak fiukért. "Ezekben a nehéz időkben, kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Noah-ért és kérlek tartsátok tiszteletben a magánéletünket. Hosszú út áll előttünk és reméljük, hogy a család, a rajongók világszerte és az Istenbe vetett hitünk átsegít ezen a helyzeten és győztesként jövünk ki a harcból."

A pár másik kisfia 1 éves, Éliásnak hívják.