MUZULMÁN BÉRGYILKOS TALÁLKOZÁSA KRISZTUSSAL

Egy volt muzulmán gyilkos találkozott Krisztussal, aki teljesen megváltoztatta az életét.



A Mission Network News arról ír, hogyan talált Jézusra Alim. Alim korábban,

Saddam Husszein egyik bérgyilkosa volt.

Amikor 2008-ban Husszeint megölték, Alim más munkára kényszerült, így mobiltelefon antennák építésébe kezdett. Nem sokkal később, miközben dolgozott, terroristák rabolták el. Úgy tűnt semmi esélye a menekülésre, miután a cége nem fizette ki a váltságdíjat.

Aztán Alim egy látomásban meglátta Jézust: 'Alim, Te hozzám tartozol. Ki foglak hozni onnan!' - ezt mondta neki az Úr. Jézus szavait igazolva, Alim fogva tartói az elkövetkezendő napon vitatkozni kezdtek, és az Úr ismét megjelent Alimnak, s azt mondta neki, hogy meneküljön el onnan. Mikor Alim hazaért, kiderítette, hogy Jézus megjelent a feleségének is.

Mindezek után Alim és az egész családja egyedül Jézust követik


"Jézus megjelent nekem is" - mondta a hölgy. "Azt üzente, hogy Te hozzá tartozol és haza fog téged hozni. Úgy gondoltam hamarabb érkezel majd!" Mindezek után Alim és az egész családja egyedül Jézust követik.

Perry LaHaie a Frontiers USA-val közösen több csodálatos történetet is összegyűjtött, amely muzulmánok látomásairól, álmairól és Krisztushoz meneteléről szól. LaHaie, barátján, Charles Morris-on keresztül ismerkedett meg Alim lenyűgöző történetével, amikor is Charles egy közép-keleti kirándulásán találkozott Alimmal.

"Az Iszlám figyelembe vesz olyan embereket, mint Ábrahám és Jákób, a mi Ószövetségünkből, és nekik is voltak álmai Istentől. Mohammed maga is azt állítja, hogy voltak látomásai ( Allahtól ), miközben átvette a Koránt. Szóval a Muszlimok is hisznek abban, hogy Isten álmokon és látomásokon keresztül beszél, így igyekeznek meghallani őt ezek által. Tehát Jézus arra használja ezt a várakozást, hogy feltárja magát nekik úgy, mint az egyetlen igaz fény, aki mindenkinek fényt ad." - magyarázta LaHaie.