Utoljára módosítva: 2018. 05. 24.

Legyél te is VIP tag, és élvezd az előnyöket!

A NEW AGE-BŐL KRISZTUSHOZ.

Steven Bancarz, aki a New Age-ről szóló írásaival komoly követőtáborra és nem mellékesen egy kisebb vagyonra tett szert, szemközt találta magát Megváltójával és azóta a New Age és az okkult leleplezésének szenteli idejét.




Bár keresztény családban nőtt fel és rendszeresen járt templomba, nem igazán tekintette magát hívőnek. A fordulópontot, mondhatni igazi zuhanást a History Channel által vetített "Ősi Idegenek" sorozat hozta el életében. Amikor a különböző epizódokból arra a következtetésre jutott, hogy régmúlt időkben a Földet magukat istennek mondó idegenek látogatták meg, elkezdte megkérdőjelezni a Bibliából merített ismereteit és a keresztény világnézetet.

17 éves korára a téma megszállottja lett és kutatásai elkerülhetetlenül a New Age, a tudatosság és a titkos tudás világába vitték. Különösen megkedvelte a tudomány és az okkultizmus közötti rések áthidalásában jeleskedő filozófusokat. Kutatásai rövid úton gyakorlattá formálódtak életében, először tarot kártyák, meditáció majd asztrálutazások és egyéb okkult praktikák formájában, miközben az egyetemen filozófiát tanult.

"Amikor az embernek testen kívüli élményei vannak és közben filozófiát tanul, a kereszténység nagyon naivnak és gyerekesnek tűnik. Lenéztem a keresztényeket. Azt gondoltam, hogy intellektuálisan alacsonyabb rendűek. Miközben mélyen elmerültem az okkultban, éreztem, hogy Jézus valahogy különleges, de nem értettem, hogy hogyan. Nem tudtam mindezt összeegyeztetni azzal, amit a New Age-ben tanultam."

Steven 2014-ben elindította saját weboldalát, ami rövid idő alatt rendkívüli nézettségre tett szert és komoly bevételt hozott. Olyannyira, hogy 22 éves korára megvehette álmai sportautóját, majd egy saját házra is szert tett. Szárnyaló karrierje azonban másfél év után váratlan fordulatot vett, amikor a világegyetem Ura megjelent életében.

"Kívülről úgy tűnt, hogy minden téren sikeres vagyok. Menő autó, nagy ház, népszerű weboldal és annyi pénz, amennyit csak akartam, de nem találtam a beteljesülést. Valami hiányzott. Egy igazi roncs voltam. Saját pszichológiai programjaim rabszolgája. Minden erőm elfogyott. Azt mondtam Istennek, hogy elég volt. 'Istenem, téged akarlak! Jézus, meg akarom ismerni a Teljességed,' és ezzel a lábai elé borultam."

Szeretette volna a külvilág felé is egyértelművé tenni az életében bekövetkezett változást, így félbeszakította aktuális projektjét, törölte a havonta sok ezer dollár bevételt generáló weboldalát, majd eladta a házát és

nyilvánosan megtagadta hitét a New Age-ben.

Steven Bancarz, a New Age és az okkult leleplezésének szenteli idejét

Egy keresztény pásztor segítségével megszabadult az okkult filozófiák miatt kialakult lelki elnyomásoktól és démonoktól. Mivel ezek a jelenségek sok hívő keresztény számára is ismeretlenek, Steven a Christian Post kérésére elmagyarázta, hogy szerinte ez miért van így:

"Szerintem a kereszténységet időnként félremagyarázzák, máskor pedig tévesen gyakorolják. Az én múltam azt mutatja, hogy [a kereszténység] sokszor, illetve egyesek számára egy merev, konzervatív és száraz vallásrendszer csupán. A külvilág sokszor ezt látja.

New Age körökben mozogva azt tapasztaltam, hogy sok embernek fogalma sincs, hogy miről beszélsz, amikor azt mondod, hogy Szent Szellem. Mindenki azt hiszi, hogy a [kereszténység] egy információhalmaz.

A szekuláris kultúra elég jó munkát végzett, amikor fátylat húzott az emberek szeme elé és addig a pontig vizezte a kereszténységet, hogy az tényleg nem több egy vallási rendszernél, amikor pedig az Élő Isten személyes jelenlétével van dolgunk."

A lelkiekre éhezők így gyakran hamis lelkek és hamis tanítások rabjává válnak, mert a szervezett vallásban nem találják meg az Istennel való élő kapcsolatot. Valami hasonló történt Stevennel is, Isten azonban az elvesztésére állított csapdát is a javára tudta fordítani.

Steven azt üzeni minden olvasónak, hogy Isten megismerhető, hogy mindenki megtalálhatja a Vele való személyes, természetfeletti kapcsolatot és, hogy az Ő jelenléte tapintható.

"Amint megismerjük a Szentlélek élő jelenlétét, minden megváltozik. Mindenkit arra bátorítok, hogy keresse Isten teljességét és keresse Jézust az Ő igazi valójában és ne akként, amilyennek mi szeretnénk Őt látni. Amint ezt tesszük, megígérte, hogy megjelenti magát nekünk. Nem kell hozzá különleges intelligencia, nem kell elérni egy bizonyos fajta tudatossági szintre, nem kell hozzá különleges ismeret, csupán az igaz Isten utáni vágy. Jézus az igazi!"

Szeretném támogatni a nicelife küldetését!
Forrás: idokjelei.hu

Ezeket láttad már?

EGY VOLT HOMOSZEXUÁLIS TÖRTÉNETE

A 16 ÉVES LÁNY MEGMENEKÜLÉSE

ÖNGYILKOS AKART LENNI, JÉZUST TALÁLTA MEG



HIRDETÉS HELYE:



Ne maradj le semmiről! Kedveld facebook oldalunkat: