EGY FELEDÉKENY KIRÁLY TÖRTÉNETE

Volt egyszer egy beteg király. Meglátogatta őt egy barátja, a próféta, aki azzal a szomorú figyelmeztetéssel érkezett, hogy írja meg végrendeletét, rendezze családi ügyeit, mert elérkezett az utolsó órája.



Alig távozott tőle a próféta, a király összetört szívvel fordult a fal felé, könnyekre fakadt és buzgón imádkozott Istenhez. És Isten, aki sokkal irgalmasabb, mint egy orvosi látlelet, megszólította az éppen távozóban levő prófétát: "Fordulj vissza, és mond meg az Én barátomnak, hogy tizenöt évvel meghosszabbítom az életét". És ennek bizonyítására (mivel az orvostudományban a nagy fordulatok minden esetben bizonyítékokra épülnek), a napórán az árnyék tíz fokot haladt visszafelé.

Ezékiás király pedig éppen olyan boldog volt, mint egy halálraítélt, amikor elnöki kegyelmet kap. Azonnal felkészült arra, hogy tizenöt évig vigalomban éljen. Ám sajnos feledékeny volt. Mert amikor Babilon követei, csodálatos gyógyulásának híre hallatán meglátogatták, akkor Ezékiás olyan megtisztelőnek érezte figyelmüket, hogy egyszerűen elfelejtett bizonyságot tenni arról az Istenről, aki természetfeletti módon meggyógyította. Ehelyett megmutatta neki a tárházait. A pogány követek, akik azért jöttek, hogy tudomást szerezzenek Izráel Istenéről, Izráel aranyának térképével tértek haza (ez a térkép évtizedekkel később hasznosnak bizonyult, amikor bevették Jeruzsálemet és az összes aranyat elvitték).

Elgondolkodtató, nemde? Te és én Istent mutatjuk-e be sikerünk forrásaként? Amikor ebédszünetben, vagy a könyvtárban, esetleg az udvaron arról kérdeznek, hogyan értük el a sikereinket, akkor könnyű-e nem beszélni képességeinkről, mivel éppen tálcán kínálkozik az alkalom arra, hogy bizonyságot tehessünk Istenről? Talán nem kellene ilyen keményen ítélkeznünk Ezékiás királyról! A kereszt felé tartó úton Jézus a következő igazságot jelentette ki:

"Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak." (Mt. 22:14)

Nem gondolkodtál azon, hogy azért van olyan kevés választott, mert a választottak közül sokan elfeledkeznek a kapott áldásokról és nem tesznek bizonyságot Arról, Aki megáldotta őket? Istennek ezért voltak kezdetben választottai, és ezért lesznek a vég idején is, hogy a világ figyelmét Őrá tereljék.

ATTILA
Ötletgazda

Ezeket olvastad már?

ISMERD MEG JOBBAN ISTENT!

A LEGKEDVELTEBB BIBLIAI KÖNYVEK

A NEM MEGFELELŐ IMÁDSÁG HELYREÁLLÍTÁSA