| MINDENRE VAN ERŐM?! |
Van, hogy nagy szavakat használunk akkor is, amikor nem gondoljuk komolyan, vagy csak szeretnénk mi magunk is elhinni azt, amit ígérünk. Ezek a nagy szavak a mindig, a soha, az örökké és még sorolhatnánk.
"Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít." (Filippibeliekhez írt levél 4:13)
- "MINDIG, sőt ÖRÖKKÉ szeretni foglak, amíg csak élek."
- "Én SOHASEM foglak megbántani."
- "MINDENT megteszek, amit csak akarsz."
A szuperlatívuszok használata azonban veszélyes dolog. A szómagyarázó a következőt, mondja erről: Szuperlatívusz a melléknév felső foka, különösen nagy túlzás, túlzóan dicsérő kifejezés, egyfajta csúcsfokozás. Ha ezt a formát használjuk valami olyan dolgot akarunk kifejezni, ami mindent meghalad és ezért túlnőhet rajtunk. Vigyáznunk kell, mert könnyen erőnk felüli kötelezettséget vállalhatunk, ígérhetünk.
Ebben a szövegben azonban Pál pontosan egy ilyen kijelentést tesz - "MINDENRE van erőm" - és mi is túlzónak érezhetjük, mert a minden, az minden. Keresztény emberként sokszor csalódtunk már a világban, emberek ígéreteiben, de ami igazán fájdalmas, saját magunkban is. Azt gondoltuk, hogy mi majd megmutatjuk, megtesszük, de nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Igen túlbecsültük a magunk erejét és lebecsültük az ellenséget is, aki sokkal nagyobb nálunknál. Általában ez a két dolog elegendő minden bukásunkhoz, kudarcunkhoz. Akkor mire föl most ez a nagy, páli fogadkozás?
Hát pontosan nem miránk, nem a mi erőnkre, de még nem is a testvéri összefogásra van mindez megalapozva, hanem magára Krisztusra. Minden teher elviselése, minden próba kiállása Jézus erején és nem a mi erőnkön múlik! És az a legjobb mindebben, hogy Ő ezt az erőt kész megosztani velünk,
mert meg akar erősíteni minket, győztessé akar tenni mindannyiunkat.
A minap láttam egy videót. Egy apa kosarazott a négy-öt éves fiával. A kisfiú kosárra dobott, ami egy felnőtt kosárméret volt. Tiszta erőből megdobta a labdát, ahogy felugrott, majd előre hajolva ért földet. Ahogy felnézett azt látta, hogy a labda bepottyan a kosárhálóba. Leírhatatlan volt az öröme, mert valami olyat vitt végbe, ami lehetetlen volt a számára. Ő nem látta, csak mi, akik a videót néztük, hogy abban a pillanatban, amikor ő előrehajolt az édesapja elkapta a labdát, ami az ő fejének magasságáig repült csupán, és ugyanazzal a mozdulattal már továbbította is azt a kosárba. A fiú, amikor felnézett, már csak a célbaérkezést látta. Így vagyunk mi is a mi drága, mennyei Édesapánkkal. Megtesszük azt, amit tudunk, aztán Ő adja nekünk az Ő erejét és akkor mi is győzünk.
