| HA TÁVOL ÉRZED MAGAD ISTENTŐL |
Az Úr megígérte, hogy soha nem hagy el minket és soha el nem feledkezik rólunk. Ha úgy is tűnik, hogy távol van tőlünk, közelebb van, mint gondolnánk.
Mindent megterveztünk. Úgy volt, hogy találkozom Istennel a Kilimanjaro hegy csúcsán. Amikor elérem a viharvert csúcsot, kezeimet az ég felé emelem, és örömmel telve mondom:
"Az égbolt hirdeti Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul. Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig." (Zsoltárok 19:2-5)
Azonban nem éppen a terveim szerint alakultak a dolgok. Még gyakran a leggondosabban előkészített tervek is kudarcot vallhatnak. Jártál már így valaha? Tudható-e biztosan, hogy ha végig csinál valamit az ember vagy elmegy egy bizonyos helyre, akkor találkozik Istennel?
Valamikor tavaly elhatároztam, hogy nyolc nap alatt teljesítek egy nagyon fárasztó túrát valamelyik hatalmas hegységben, miközben megküzdök a tériszonnyal, a honvággyal és a kényelem minden hiányával, mivel ez jó programnak tűnt a szabadságom eltöltésére. Számos tényező vezetett ehhez a döntéshez, ezek közül az egyik, hogy ennek keretében pénzt gyűjthettünk az Egyesült Királyságban élő fiatal felnőtt menekültek megsegítésére. De ugorjuk vissza a hegymászást megelőző néhány hónapra, amikor még lelki sivatagomban vesztegeltem. Tudtam, hogy Isten ott van, de úgy éreztem, mintha a kommunikáció kettőnk között egy olyan telefonbeszélgetés lenne,
ahol a vonal minden egyes mondat után megszakad,
foglaltat jelez vagy a kép folyamatosan lefagy.
"Ne ess pánikba!" - gondoltam magamban; hamarosan egy fizikailag és lelkileg is embert próbáló feladat elé nézek és mi is lenne jobb alkalom arra, hogy kapcsolatba kerüljek Istennel, mint az, amikor ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerül az ember és minden egyes lépéssel egyre jobban és jobban Tőle függ? Természetesen felkészítettem magam, hogy lesznek olyan részek, ahol kevés lesz az oxigén, de úgy képzeltem, hogy ezek azok a helyek, ahol a föld és a menny találkozik. Bizonyos helyeken, ha nagyon figyelsz, hallhatod az angyalok énekét, melynek köszönhetően Isten jelenléte valóságosabbá válik, mint előtte bármikor. Elég gyakran az Isten felé történő közeledésünk mozgatórugóját a lustaság lassítja le, ezért is figyelmeztet a a Példabeszédek olyan sokszor a lustaság veszélyeire.
Olyan akartam lenni, mint Mózes. Úgy akartam visszatérni a hegyről, hogy örökre megváltozom, az arcomon az Úr dicsősége ragyog. Reméltem, hogy elég áldott vagyok ahhoz, hogy az Úr természetfeletti módon megsegítsen és feljussak a csúcsra, mint ahogy Fülöpöt is támogatta útján, amikor az etióp kincstárnokkal találkozott, így hittem abban is, hogy mindig el fogom tudni kerülni az éjszakába és hajnalba átnyúló kilenc órás mászásokat az alaptáborból. Ez talán egy kissé könnyelműnek tűnik, de hiszek az Úr csodáiban. Így ez volt a lehetőségeim legfőbb forrása.
Az első néhány nap habár nehéz volt, de nem bizonyult annyira megerőltetőnek, mint ahogy én arra korábban készültem. Azonban nem kaptam VIP mennyei kocsit a csúcsig. Ehelyett megtapasztalhattam, hogy milyen hét órán keresztül embert próbáló körülmények között mászni a hegyen, melyből két órán át a túrabotomra görnyedve vonszoltam magam, próbálva csillapítani a felkavarodott gyomromat és csak sírni tudtam. A csúcsra érve épp csak annyira lazíthattam, hogy megöleltem a velem túrázókat, készítettem pár képet és már indultunk is vissza. Elfelejtettem a Zsoltárt. Elfelejtettem az Úrral való találkozást. Már csak haza akartam érni.
Voltál valaha így? Biztos vagyok benne, hogy az Úr találkozik velünk bizonyos pontokon vagy bizonyos helyeken – nehéz szituációkban, bonyolult kapcsolatokban, miután eleget imádkoztunk vagy eleget olvastuk a Bibliát.
Mi legyen a következő lépés? Hogyan tovább? A mászást követő néhány napban végül arra jutottam, hogy ha a hegytetőn még nem vagy a hegy csúcsán, még mindig mászni kell tovább. Az Úr megígérte, hogy soha nem hagy el minket és soha el nem feledkezik rólunk. Ha úgy is tűnik, hogy távol van tőlünk,
közelebb van, mint gondolnánk.
Légy bátor!
Vedd elő a Bibliádat. Készíts néhány új jegyzetet a napi olvasmányodból, tanulmányozz egy olyan részt, amelyben még nem merültél el korábban. Élj aktív imaéletet. Menj el sétálni és imádkozz közben, írd le az imáidat, gyújts gyertyát, imádkozz a barátodért, próbáld ki minél több módját az imádságnak.
Fedezz fel ismeretlen helyeket. Kelj útra, menj sétálni, - ha szükségét érzed – látogass meg más gyülekezeteket, jótékonykodj.
Szolgálj. Szolgálj a gyülekezetedben, a hajléktalanok felé, az éhezők felé, segítsd az elesetteket.
Ahogy tanultuk, az Úr nincs kötve a mi elképzeléseink korlátjaihoz. Én teljesen biztos vagyok benne, hogy emiatt sokkal gazdagabb életet élhetünk. És ami nagyon fontos, hogy az Úr azt akarja, hogy a lehető legszorosabb legyen az együttműködésünk Vele.
Találd meg a kiutat a lelki sivatagodból és haladj a hegy felé, melynek a kitartás a kulcsa. Folyamatosan kérdezz, állandóan keress, kutass, zörgess. Az Úr személyesen fog válaszolni. Csak kezdd el az utat!
