FÉRFIDOMINANCIA VALLÁSI ALAPON?

Lelkipásztorként és családterapeutaként gyakran szembesülök furcsa helyzetekkel, amelyek arra késztetnek, hogy úrja átgondoljam, mire is alapozom a férfi és a nő kapcsolatáról való meggyőződéseimet. Néhány példa után világossá fog válni, hogy mire is gondolok.




1. Egy 28 éves hölgy – nevezzük Ildikónak – kétségbeesetten mondta egy párterápiás ülésen: "Állandóan feszült vagyok. Pszichiáternél is voltam már, gyógyszert szedek, mert egyszerűen nem tudok megfelelni annak az elvárásnak, amit magam elé tűztem. A férjem ezt nem is várja el tőlem, de én tudom a Bibliából, hogy mindig mindenben engedelmeskednem kell neki."

2. Az alacsony termetű, kissé diktatorikus gondolattársításokat idéző, hangoskodó Tamás nagyon szerette volna meggyőzni a feleségét a maga igazáról, ezért kísérletet tett arra, hogy szövetségesként engem is maga mellé állítson. Így szólt: "Lelkészként és házassági tanácsadóként biztosan Ön is egyet ért velem abban, hogy ha a házaspár valamiben nem tud megegyezni, akkor a férfinek kell kimondania a végső szót, a feleségnek pedig követnie kell azt!"

3. Egy németországi gyülekezetben, amelynek tagjai oroszországból bevándorolt német nemzetiségiek voltak, elhangzott egy érdekes beszélgetés. Az orosz-német hölgyek körülfogták a németországi német lelkészfeleséget és azt mondták neki: "Nagyon aggódunk érted, mert úgy gondoljuk, hogy a férjed nem szeret téged. Még soha sem hallottuk, hogy megvert volna."

4. Egy harmincas évei elején járó kisgyermekes anyuka panaszkodott, hogy a férjének gyakran eljár a keze. Kérdésemre, hogy a lelkészével beszélt-e már erről azt válaszolta: "Három lelkésszel beszéltem erről és mindhárman azt mondták, el kellene gondolkodnom azon, hogy mivel adok okot neki arra, hogy megverjen."

Jól hallottam? Senkit nem zavar, ha egy magát hívőnek valló férfi veri a feleségét? Sőt még bűntudatot is akarnak kelteni a nőben, hogy miért viselkedik úgy, hogy megérdemelje a verést? Ez már sok nekem!

Vannak, akik a Teremtéshez vezetik vissza a felsőbbrendűségtudatot

A kérdésben való tisztánlátáshoz átolvastam a Biblia idevonatkozó részeit és megvizsgáltam azt is, mivel érvelnek azok, akik a Szentírásban igazolva látják a férfiak felsőbbrendűségét. Megnyugtató volt látni, hogy ez nem csak az én kérdésem, hanem előttem 2000 évvel már mások is feltették:

"'Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?' (…) 'Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.' Erre így szóltak hozzá tanítványai: 'Ha ilyen a férfi helyzete az asszonnyal, akkor nem jó megházasodni.'" (Mt 19:3-10)

Jézus elmondja, hogy ha egy mai gyakorlattal szemben valakinek kérdése van, akkor nézze meg, milyen volt Isten eredeti terve. Milyen volt a "kezdetben", amikor Isten megteremtette az eget és földet, és mindent ami azokban van. A tanítványoknak ez a válasz szemmel láthatóan nem tetszett. Válaszuk mai nyelven úgy hangozhatna: "Ha így van a dolog, hogy nem tehetek meg mindent a feleségemmel, amit akarok, akkor kétszer is meggondolom, hogy megnősüljek-e."

A bibliai teremtéstörténet egy nagyon kiegyensúlyozott, egyenrangú kapcsolatot mutat be, amikor Ádámról és Éváról beszél. Mégis sokan, akik a férfi felsőbbrendűségét szeretnék igazolni, előszeretettel nyúlnak vissza az őstörténethez. Abból, ahogyan a teremtéstörténet leírja az ember megteremtését, általában négy érvet szoktak verbuválni a férfi felsőbbségének bizonyítására:

1. A férfi felsőbbrendű a nőhöz képes, mert Isten a férfit előbb teremtette, mint a nőt.
Sok vicc kering erről a pontról közszájon, amely épphogy a nő javára kanyarítja a történetet (Például: Minden remekművet megelőz egy piszkozat; Isten először megteremtette a férfit, majd azt mondta magában "Á, menni fog ez neked ennél jobban is!" ezután megalkotta a nőt.), mégis sok férfi ide vezeti vissza a felsőbbrendűségtudatát. A felületes szemlélőnek úgy tűnik, hogy még Pál apostol is ezt az álláspontot képviseli, amikor azzal érvel, hogy a gyülekezetben csak a férfiak prédikáljanak, mert Isten a férfit előbb teremtette a nőnél (1 Timótheus 2:13).

Hadd hívjam fel a figyelmet egy értelmezési következetlenségre! Ha egy elv igaz a teremtésnek egy napjára, sőt a napnak egy szakára, akkor annak az elvnek igaznak kell lennie az egész teremtésre nézve is. Ha a teremtési sorrend meghatározza a teremtmények méltóságát és rangját, akkor ez az elv nem csak a hatodik nap délutáni eseményeire kell, hogy igaz legyen, hanem az egész teremtéstörténetre is. A férfi tehát értékesebb a nőnél, mert Isten előbb teremtette nála. Ugyanakkor Isten a szárazföldi állatokat (például majmokat) előbb teremtette a férfinál, így azok felsőbbrendűek nála.

A szárazföldi állatok előtt teremtette a vízi állatokat és a repülő állatokat (vízibolha és szúnyog), ezek tehát felsőbbrendűek az emlősöknél, amelyek felsőbbrendűek a férfinál, aki felsőbbrendű a nőnél. A legfelsőbbrendű élőlény e logika mentén a növény (mondjuk a moha), mert azt teremtette Isten legelőször. Egyértelmű tehát, hogy ezzel az érvvel nem lehet komolyan kardoskodni a férfi felsőbbsége mellett, hiszen elbukik a koherens logika mérlegén. Sebaj, van még három másik érv, hátha azok közül bejön valamelyik!

2. A férfi felsőbbrendű a nőhöz képest, mert Isten a nőt a férfi számára teremtette.
Van ebben valami. Amikor Isten megteremtette Ádámot, ő maga mondta ki:

"Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat." (1 Mózes 2:18).

Ha tehát a nő a férfi segítőtársa, akkor bizonyára a férfi a főnök, a nő pedig a kisegítőszemélyzet. Akik alkalmazásban dolgoznak, azok tudják, miről beszélek, hiszen a munka világában mindig a beosztott segít a főnöknek és sohasem fordítva. Van azonban ebben is egy logikai bökkenő. A segítőtársnak fordított héber szó (az eredeti szövegben: "Ézer") az Ószövetségben 27-szer fordul elő, és ebből 17-szer Istenre vonatkozik. Csak egy példa a sok közül:

"Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője." (Zsoltárok 10:14)
(Ézer – ugyanaz a szó, mint az őstörténetben)

Ha tehát a nő segítője a férfinak és ezért a férfi felsőbbrendű nála, akkor Isten segítője az árvának, aki ezért felsőbbrendű nála. Logikus nem? Nem! A segítés a bibliai szóhasználatban nem alárendelt, hanem kiegészítő szerepet jelent. Bárki segíthet a másiknak anélkül, hogy emiatt automatikusan alá- vagy fölérendeltjévé válna annak. Második érv: megdöntve!

A bibliai teremtéstörténet egy nagyon kiegyensúlyozott, egyenrangú kapcsolatot mutat be

3. Az a tény, hogy Isten a férfiból teremtette a nőt, felsőbbséget ad a férfinak a nő felett.
Ismert tény, hogy Isten a nő megteremtéséhez a férfiból kivett oldalbordát használta fel. Ebből vezetik le néhányan azt az érvet, miszerint az alapanyag nemesebb annál, mint amit létrehoztak belőle. Nos, igen, de... Ha ez igaz, akkor megintcsak igaznak kell lennie az egész teremtéstörténetre is. A nő megteremtése előtt a Biblia leírja, hogy Isten a férfit a föld porából teremtette, így tehát a por magasabb rendű az élő embernél, mert Isten a férfit porból hozta létre.

Ezzel a magyarázattal is bajom van. Ezzel az erővel azt is mondhatnánk, hogy a feldolgozatlan vasérc nemesebb, mint egy drága autó, amit létrehoznak belőle. Valójában a férfiból való teremtés pontosan a két nem egyenrangúságát, egylényegűségét hangsúlyozza. Ahogy Ellen Gould White fogalmaz: "Isten Évát egy bordából teremtette, amelyet Ádám oldalából vett ki, jelezve, hogy nem uralhatta fejként Ádámot, nem taposhatta lábbal őt, mint alsóbbrendűt, hanem mellette kellett állnia, mint vele egyenlő, akit Ádám szeret és véd." (Pátriárkák és Próféták, 46. old.)

4. A férfi felsőbbrendű a nőnél, mert a férfi adott nevet a nőnek.
Amikor Isten a férfit megalkotta, akkor – mint fentebb is láttuk, már végzett az állatok megteremtésével. Hogy kifejezze az ember felsőbbségét, Isten végigvonultatta Ádám előtt az összes állatfajt és arra kérte, adjon ő nevet ezeknek az élőlényeknek. Ezért nevezzük ma is a lovat lónak, nem pedig asztalnak. Mivel pedig Ádám adta Évának az Éva nevet, ebből sokan arra következtetnek, hogy az állatokhoz hasonlóan Ádám Évánál is felsőbbrendű. Csakhogy ez ismét a felületes perspektíva. Amikor Isten megteremti a nőt, akkor Ádám nem nevet ad neki, hanem fajmeghatározást:

"Ez most már csontomból való csont, testemből való test.
Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett."
(1 Mózes 2:23)

Ádám önmagával egylényegűnek, azonos értékűnek, azonos fajhoz tartozónak vallja a feleségét. A valóságos névadásra csak jóval később kerül sor, a bűnbeesés után. A bűn megváltoztatja az első házaspár egymáshoz való viszonyát. Ekkor jelenik meg a kapcsolatban a dominancia, az egymás feletti uralkodás, az egymás kontrollálása iránti vágy:

"(…) fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad." (1 Mózes 3:16).

Első látásra úgy tűnik, hogy a férfi valami csúnya dolgot tesz a feleségével: uralkodik rajta, a feleség pedig ezt gyengéd gesztusokkal honorálja: vágyakozik utána. Ám közelebbről megvizsgálva ez a vágyakozás sem az, aminek látszik. Az eredeti héber szövegben is a "Tesukáh" kifejezés áll, ami "Sem nem kedves, sem nem romantikus szó. A tesúkáh azt jelenti, hogy egy személy ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy az ellenőrzése alatt tartson egy másik embert." (Bryan Craig, Searching for Intimacy in Marriage, 34. old.)

Vagyis: "kivel beszéltél ma?", "Kaptál valakitől sms-t?", "Hányra leszel itthon?", "Mi is az e-mail fiókod jelszava?" Csak évekkel kévőbb olvassuk, hogy Ádám személynevet ad a feleségének: "Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek." (1 Mózes 3:20) Ami itt történik, azt sajnos nagyon jól ismerem sok mai házaspár életéből. Ez nem a viszonymeghatározás gesztusa, hanem a párkapcsolat dinamikájában lezajlott változás szóbeli rögzítése. A legtöbb pár a kapcsolata elején csupa kedves, hízelgő és egyenlőséget kifejező megnevezéssel illeti egymást: Cicám, Drágám, Kincsem… Azután eltelik néhány év és a hőn szeretett hitvesől nem más lesz, mint a "Gyerekeim anyja".

Mit olvastunk? Miért adott nevet Ádám a feleségének? Mert ő lett az anyja minden élőnek. Mert ahogy eddig szólította, az már túl hízelgő volt ahhoz képest, amit ténylegesen érzett iránta. Nos, Ádám valóban adott nevet a feleségének, de ez már annak következménye, hogy a bűn tönkretette a kapcsolatukat, megfertőzte és eltorzította azt a szépségét, amire eredetileg rendeltetett. És ez a kulcskérdés mindenki számára, aki ma hívő emberként gondolkodik a házasságáról. Azt a mintát akarom megélni, amit Isten adott az Éden kertjében? Vagy azt akarom továbbvinni amit a bűn megfertőzött?

A bűneset után a házasság eszménye drámai változáson ment keresztül, és ennek a változásnak állandó kísérőjelensége a férfiak dominanciája, a testi erőfölényükkel való visszaélése a nők felett.

Elizabeth Achtemeier nagyon találóan foglalja össze: "A bigámia már 1Móz 4:19-ben belép ebbe a bűnös képbe. Izrael törvényei is egyre inkább a férfi tekintélyét szolgálják. A férj volt az egyetlen, akinek hatalmában állt elválni (5Móz 24:1-4). A lánygyermekek kevésbé voltak kívántak, mint a fiúgyermekek (3Móz 12:1-5), és a nőknek mindig alacsonyabb értéket tulajdonítottak, mint a férfiaknak (3Móz 27:1-7). Egy apa, ha akarta, még prostitúcióra is kényszeríthette a lányát (Bír 19:24; 3Móz 19:29). Eladhatta a lányát rabszolgának, hogy a saját adósságait kiegyenlítse (2Móz 21:7; Neh 5:5). Az ilyen rabszolgák nem szabadultak fel 6 év után, mint a férfiak (2Móz 21:2-11)." (The Committed Marriage, 74. old.)

A szeretet és tisztelet közelebb vonz, közösséget formál, meghittséget teremt

Két modell: hierarchikus vagy egyenlőségpárti?

Érdekes módon azok is a teremtéstörténetre hivatkoznak, akik szerint a házasság két egyenrangú, ellenkező nemű ember életközössége. Amikor a Teremtő kiadta kezéből új remekművét, a Földet, megbízta az embert annak művelésére és őrzésére. Méghozzá az avatott szem azonnal meglátja, hogy mindezt többes szám második személyében teszi:

"Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!" (1Mózes 1:27-28)

A férfi és a nő tehát társuralkodói viszonyban áll egymással, az uralkodásra való megbízásuk pedig nem egymás felé, hanem a teremtett világ felé szól. Vizsgálódásunk eredményeként tehát határozottan kijelenthetjük: A férfi és a nő együtt ember, együtt tükrözik vissza Isten képmását. Egyéniségükben, tulajdonságaikban és funkcióikban különböznek, de egyek rangban és méltóságban.

Ha meginterjúvolnánk mindkét házasságtípus érintettjeit, hogy melyek a kapcsolatuk alapérzései, akkor a hierarchikus kapcsolatban élők többsége a félelem és az engedelmesség érzését jelölnék meg. Ezzel szemben az egyenlőségpárti házasságokban a meghatározó érzés a tisztelet és a szeretet. Ha a házasság legfőbb céljaként azt jelöljük meg, hogy a két ÉN egy MI-vé váljon, folyamatosan fejlődve az intimitás egyre mélyebb megélésében, akkor nem kérdés, hogy ehhez melyik útvonalon lehet eljutni. A félelem és engedelmesség elidegenít, távolságot teremt, elhidegít, ezzel szemben a szeretet és tisztelet közelebb vonz,

közösséget formál, meghittséget teremt.

Egy gyakran félreértett bibliaszöveg – és egy félreérthetetlen. Sok esküvői istentiszteleten hallottam már lelkészeket prédikálni Pál apostol jól ismert tanácsairól, amelyeket külön fogalmaz meg férfiak és nők számára:

"Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk testének." (Efézus 5:21-30)

Összezavaró a felsorolás, mert úgy tűnik belőle, mintha Pál világosan előírná a feleségek számára a feltétlen engedelmességet, a férjeknek pedig "csupán" annyi lenne a dolguk, hogy szeretet adjanak feleségüknek. (Innen eredeztette a bevezetőben említett Ildikó is a feltétlen engedelmesség előírását.) Soha sem értettem, hogy miért csak a 21. verstől olvassák a lelkészek a szöveget és miért nem olvassák a 20. verset is hozzá. Ez ugyanis teljesen megváltoztatja az egész szöveg üzenetét:

"Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek..."

Ki engedelmeskedjen kinek? A házasfelek kölcsönösen egymásnak! És ezen belül azután részletezi a szerző, hogy ki mivel járulhat hozzá a párja boldogságához. Végül még egy szöveg, szintén Páltól, amely nem szorul magyarázatra. A galáciai gyülekezethez írja:

"Mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban." (Galata 3:26-28)

Tehát: Aki Krisztusban van (azaz megtért embernek vallja magát), az nem tesz különbséget magyar, cigány vagy zsidó között, ugyanígy nem tesz méltóság- és rangbeli különbséget férfi és nő között sem. Ha mégis tesz, akkor erősen megkérdőjelezhető, hogy tényleg Krisztusban van-e.

Támogatom a nicelife küldetését, hogy fennmaradjon!

Ezeket olvastad már?

MIKOR NE HÁZASODJUNK?

MIT MOND A BIBLIA A HOMOSZEXUALITÁSRÓL?

LEROMBOLT HÁZASSÁG