A RÉGÉSZEK MEGTALÁLTÁK AZ ŐSI BETSAIDÁT

A helyszín Galilea, Izrael. A kérdés, hogy hogyan kapcsolódhat egy ókori római fürdő Jézus csodatételének helyszínéhez, ahol 5000 embert vendégelt meg.



Az Izraelben kutatást végző régészek a talajrétegeket tanulmányozzák, hogy felfedjék a múlt titkait. Ennek során bukkantak rá olyan leletekre, melyek azt támasztják alá, hogy ásatásuk során Betsaida városának maradványaira leltek.

"A Galileai tenger, más néven Kinneret tó északi partja arab nyelven el-Arajként, héberül Beit Abekként ismert."- mondta Dr. Mordechai Aviam, a Kinneret Tengerkutató Régészeti Intézet egyik munkatársa. "Ez a helyszín a XIX. század vége óta ismert, és azóta a három lehetséges hely közül az egyik, ahol Betsaida városa lehetett."

Évekig keresték a régészek a bibliai Betsaidát, Péter apostol, András apostol és Fülöp apostol otthonát. Volt több lehetséges helyszín is, de végül meglepő módon egy római fürdő jelentette a kulcsot az ősi falu megtalálásához.

"A fürdő épülete egyértelműen arra utal, hogy valamilyen város helyszínére találtunk, amely otthonul szolgált olyan embereknek, akik közműveket, közintézményeket építettek, és bár az ásatások helyszíne nem túl nagy, de egyből arra következtettünk, hogy nagyon jó helyen vagyunk és felfedeztük Julias városát."- magyarázta Aviam, kutatásvezető.

"És hogy mi is Julias városa? Betsaida városa!" - mondta Aviam. "Josephus Flavius, az első századi zsidó történetíró szerint Fülöp király, Nagy Heródes fia elhatározta, hogy nagyvárossá fejleszti Betsaidát, ami akkoriban egy kis falu volt, és átnevezi Juliasnak, Augustus császár lánya után."

Aviam szerint egyértelmű, hogy római maradványok találhatók az ásatások helyszínén


A tudósok szerint Betsaida városától nem messze vendégelte meg Jézus a sokaságot.

"Két érmét is találunk. Az egyik közülük egy Nero császár arcképével díszített ezüstérme a Kr.u. 65. és 66. év közötti időszakból, tehát az első századból. Ez volt az, amit kerestünk."

Aviam beszámolt arról, hogy további jelentős leleteket is találtak, úgy mint tetőcserepek, valamint a hely keresztény múltját alátámasztó templom maradványok. "Birtokunkban van egy VII. századi dokumentum, amelyet egy keresztény zarándok készített, aki elment Betsaidába meglátogatni az onnan származó apostoloknak, Péternek és Andrásnak a templomát." - magyarázta Aviam.

"Ha sikerül minden kétséget kizáróan igazolni, hogy Julias, azaz Betsaida városát találtuk meg, úgy gondolom, hogy sok érdeklődő lesz majd kíváncsi az apostolok származási helyére és sok kérdésre választ kaphatunk." – mondta Aviam.