BOR ÉS BIBLIA

A kitaposott mustot korsókba, vagy tömlőkbe töltötték (Jób 32,19; Jer 48,11; Mt 9, 17; Mk 2,22). A megtöltött korsókat vagy tömlőket a pincében helyzeték el. A must nagyon hamar forrásnak indult. A forrás után a bor lefejtették, amit többször is megismételtek, Ha nagyon jó bort akartak a korabeli szőlősgazdák, akkor a seprőn tartották, mert a tapasztalat szerint minél tovább tartották a seprőn a bort, annál erősebb lett a bor.




Hosszú ideig nem tárolták a bort. A Misna a két éves bort réginek, a három évest nagyon régnek tartotta. Ez az alkohol tartalmú bor készítésének módja. Csakhogy a héber bibliában 11 olyan különböző jelentésű szó van, amit magyarra a bor szóval fordítunk. Az ókori ember igyekezett tartózkodni a részegségtől. Az iszlám országokban lakó vallásos emberek máig szigorúan absztinensek, mert azt tartják, hogy a borban hetvenhét ördög lakik.

A legáltalánosabban használt szó a jajin – 140-szer fordul elő az Ószövetségben – amelynek a gyöke a jón ami iszapot, sarat jelent. Így a jajin a megsűrűsödött gyümölcsnedv volt eredetileg, ami lehetett erjedt és erjedetlen. Ezeket a különböző gyümölcs-sűrítményeket a legutóbbi időkig készítették a palesztinok. Erről több utazó már a 19 század folyamán beszámolt. A sűrített gyümölcslét, ami magas cukortartalma miatt nem forrt meg, cserépedényekben tárolták és használatkor vízzel, tejjel hígították.

Ezt a szőlő és gyümölcslé tartósítási módszert az ókori kultúrákban ismerték és használták. Az idősebbik Plinius (Kr.u. 23-79) is ír arról "A természet históriája" című művében (13. könyv), hogy ha a szőlő levét egyharmadára lefőzik, besűrítik, így jön létre a sapa nevű ízletes ital, amit lakomákon, áldozatoknál használtak. Az eső században élt Columella a "De re rustica" című művében (XII.27) a következőképpen írja le a must tartósításának módját. "Gyűjtsd össze a szőlőgerezdeket, terítsd ki azt a napra három napon keresztül, a negyedik napon délben taposd ki a meleg szőlőt… Ez a bor édes, erős és egészséges lesz". Természetesen alkoholmentes, hiszen a megaszalódó gyümölcs levének magas lesz a cukortartalma és nem erjed meg. Horatius is ír a lesbiai borról, amely olyan, mint a nektár és nem részegít.

Plinius egy másik must-tartósítási módszerről is tudott (XIV.19) "Az adynamon (erő nélküli bor) készítésének módja az, hogy végy 20 szextarius fehér musthoz fél annyi vizet és forrald ezt, míg csak a víz teljesen elpárolgott. Az így nyert bor felette hasznos az olyan betegeknek, kikre nézve a bor veszedelmes hatású lenne". Ezeket az ókori szőlőtartósítási eljárásokat így foglalja össze William Smith híres lexikonja:

"Palesztinában, közelebbről Libanonban és Jeruzsálem környékén készítették a legjobb borokat. A szőlő nedvét kisajtolás után azonnal felfőzték és sziruppá sűrítették. Ha a bort édes és szeszmentes állapotában akarták, akkor azt szurokkal bekent új tömlőkbe tették el légmentesen elzárva a mustot az erjedéstől. A szurokkal bevont tömlőt azután vagy hideg vízbe, vagy nedves homokba temették el, mintegy 6-8 heti időre. Az ilyen bort a legegészségesebb italnak tekintették" (A Dictionari of Reek and RomanAntiquites. London, 1890, 1051. old). Az újabb régészeti kutatások csak azt tették ehhez a leíráshoz hozzá, hogy a szüret idején erősen sütő napot használták arra, hogy a mustból a vizet minél teljesebben elpárologtassák.

János feljegyzése szerint Jézus első csodája a kánai menyegzőn történt
Elfogyott az innivaló és ezért Mária Jézushoz fordult segítségért, aki a kővedrekből merített vizet, annak ellenére, hogy mindenki látta a történéseket, borrá változtatta. A csodát, csak Jézus szűk környezete vette észre. A násznagy szavait így lehet lefordítani. "és azt mondta neki: - Minden ember először a jó bort teszi fel, és amikor megittasodtak (akkor) a rosszabbat. Te viszont a jó bort mostanig tartogattad" (Ján 2,10). A kritikus szó "megittasodtak", görögül "metüszkó" = megrészegíteni, lerészegíteni. Itt aorisztosz passzívumban van a szó ami azt jelenti: "megrészegedik, ittassá lesz". Ez a szó előfordul még Luk 12, 45. ApCsel 17,2. Ef 5, 18, 1Thess 5, 7. Alapja a "metü" főnév, ami részegítő italt jelent.

Jézus berúgatta az egész násznépet? Vagy, Jézus is mulatozott a részeg násznéppel?
A probléma megoldása nem a szóban, vagy a fordításban van. Az egész szituációt kell végig gondolni. A násznagy itt egy közmondásszerű szólást idéz. A vendégségben először a jó minőségű innivalót szolgálták fel, a végén a selejtest.

De nézzük a történetet. A bibliai kor menyegzője három-négy napos ünnepség, vendégeskedés volt. A vendégsereg a négyszögbe épített ház árnyas, növényekkel, fával beültetett belső udvarán hevert az asztalok körül. Rosszul számoltak a vendégekkel, elfogyott ezért az innivaló. A "hooinos" – ahogyan a jajin az Ószövetségben – mindenféle szőlőszármazékot jelentett. Jézus parancsot ad a szolgáknak, hogy az udvaron álló nagy kőedényekbe, amelyekbe összesen 5-700 liternyi folyadék fér, hordjanak bőrtömlőkbe vizet. A szolgák, a vendégek serege között cipelték a kecskebőr tömlőkbe a forrásról a vizet. A hat kőveder több mint hét hektoliter űrtartalmú. Volt mit cipelni a szolgálnak. Mindenki látta a vízhordást, és amikor ebből a násznagy merített, senki nem csodálkozott azon, hogy finom ital van az edényekben. Csak azt tartja különösnek, hogy ez jobb, mint az előző, hígabb ital volt. Hogyan lehet ez? Mikért nem ad erre a különös eseményre magyarázatot János, ki szemtanúja volt ennek az eseménynek?

Mint láttuk, a szőlő és a szőlőlé tartósításának többféle módját ismerték az ókorban. Nemcsak erjesztették a szőlőlevet, hanem természetes módon besűrítették. Palesztinában a szőlő előbb, júliusban kezd érni, előbb, mint nálunk, különösen a napsütötte hegyoldalak forróságát szereti. A szőlő kitaposása a helyszínen megtörtént. Erre a célra minden gazda a sziklás hegyoldalban sajtót vágott. Ez két, egymás fölé elhelyezett medence volt, amiket a sziklaoldalba vágtak. A felsőbe rakták a szőlőfürtöket, ahol kitaposták belőle a levet, innen a must egy nyíláson át az alsó medencébe folyt. (Neh 13,15; Péld 3,10; Ézs 63,2; Jóel2,24). A mustot innen az alsó medencéből korsókba, vagy tömlőkbe töltötték (Jób 32,15; Jer 48,11; Mt 9,17; Mk 2,22). A megtöltött korsókat és a tömlőket a kamrába, vagy a pincébe tárolták. Itt a must hamar kiforrt. De nem minden must. Ha a szüret nagy forróságban történt és a must cukorfoka 33 fok fölé emelkedett, akkor a szőlőlé nem forrt meg, vagyis szőlő szirup lett belőle. A nap melegétől felforrósodott sajtóban a mustból nem a cukor, hanem a víz párolgott el, ami természetesen besűrűsödött, "szörpösödött". Ezt a szőlő-tartósító technikát még ma is ismerik Palesztinában.

A kánai menyegzőn mindenki látta a vízhordást, de azért nem csodálkozott senki, mert nem tudták, hogy a szolgál nem töltöttek bele egyetlen tömlőnyi szörpöt sem a friss forrásvízbe, ami természetesen nem volt szeszesital. A násznagy meg csodálkozva azon, hogy az édesebb, jobb minőségű szőlőszörpöt a menyegző végére hagyták a háziak, idézi a korabeli szólásmondást. A történet csak így magyarázható.

Támogatom a nicelife küldetését, hogy fennmaradjon!
Klinnsy
Ötletgazda
Dr. Tokics Imre

Ezeket olvastad már?

JÉZUS TITOKZATOS 40 NAPJA

MENNYI IDŐ ALATT TEREMTETT ISTEN?

JÉZUS ÉS AZ ADÓPÉNZ