KENYA ÉS AZ ABORTUSZ

A kenyai egészségügyi hatóság megtiltotta a Marie Stopes nemzetközi abortusz szolgáltató szervezet számára, hogy az abortuszt és ehhez kapcsolódóan az általa nyújtott szolgáltatásokat bármilyen formában népszerűsítse az országban.



2018 szeptemberében a Marie Stopes Szervezet felszólítást kapott, hogy szüntesse be a kenyai rádiókban az abortusz lehetőségének reklámozását. Ezeket a rádiós hirdetéseket sokan úgy tekintették, mint "felhívást keringőre", az abortusz egyre népszerűbb lett a tizenéves lányok körében.

A hirdetéseket nemcsak jóízlést sértőnek ítélték ebben a többségében keresztény országban, hanem egyenesen jogszabályellenesnek találták, amely ellentétes az abortuszra vonatkozó hatályos kenyai törvénnyel. A hazai szabályozás szerint abortuszt csak az anya életét fenyegető helyzetben lehet engedélyezni. Ezek alapján az abortusz reklámozása nem megengedett a kenyai törvények szerint.

A Marie Stopes Szervezet ellen 2018 szeptemberében műsorszolgáltatási jogszabályok megsértése miatt a kenyai egészségügyi hatóság vizsgálatot indított. Ennek eredménye lett, hogy 2018. november 14-én a Kenyai Orvosbizottság igazgatótanácsa felszólította a Marie Stopes Szervezetet, hogy kenyai működésének népszerűsítését haladéktalanul szüntesse meg és szüntesse meg az abortuszt eredményező minden szolgáltatásának reklámozását a köztársaság területén.

A rádiós hirdetést megelőzően, 2018 augusztusában, a Marie Stopes Szervezet egy Facebook kampányt indított, amely egy reklám keretében mutatta be, hogy milyen következményekkel járhat egy terhesség. A reklámban arról beszéltek, hogy a nők magukra maradnak a terhesség után, barátaik elfordulnak tőlük, magányosak lesznek.

Az abortusz reklámozása nem megengedett a kenyai törvények szerint


A Marie Stopes az egyik legnagyobb globális abortusz szolgáltató szervezet, amely több mint 12000 alkalmazottat foglalkoztat 37 országban. Kenyában 1985 óta működik, 22 létesítményt üzemeltet és 15 telefonsegély szolgáltatást biztosít. Jelmondata a következő: "A gyermek döntés legyen, ne a véletlen műve!", illetve "segítünk élni a jogaiddal!".

Az Életért Mozgalom eltökélt szándéka, hogy a kenyai kormányt ne csak a Marie Stopes Szervezet reklámozási tevékenységét tiltsa be, hanem annak egész szolgáltatásnyújtását Kenyában. Eddig 5528 aláírást gyűjtöttek össze ebből a célból.

A rádiós és filmes reklámozásért felelős kormányhivatal vezetője, Ezekiel Mutua üdvözölte a Marie Stopes Szervezet népszerűsítésének tilalmát. Azt mondta, hogy az abortuszokat támogató anyagok károsak, melyek az abortuszt egy érzelemmentes beavatkozásnak tüntették fel.

Ez az Életért mozgalom nagy áttörése lehet Kenyában!

Ez nem csak a Kenya, hanem minden afrikai és minden harmadik világbeli állam győzelme, amelyek kultúrája ellenzi a nyugati abortusztámogató politikát és az abortuszszolgáltatók működését, mindenkor boldogan támogatva az életet!