700 TEMPLOM BEZÁRÁSA RUANDÁBAN

A ruandai kormány mintegy 700 templomot bezáratott arra hivatkozva, hogy a gyülekezeti alkalmak nagy zajjal járnak és zavarják a környék lakóit. A megszűnt gyülekezetek többsége Nairobiban található kis pünkösdi gyülekezetek, de vannak olyan nagyobb gyülekezetek is, ahol megtiltották a rászorulók befogadására létesített helyiségek üzemeltetését.



Az elmúlt időszakban egyre több gyülekezet alakult, ahol az Úr számos csodát tett. A kormány az új jogszabály értelmében ezen gyülekezetek elterjedése ellen úgy kíván fellépni, hogy rögzíti: minden prédikátornak teológiai képzést kell végeznie mielőtt szolgálatba állna.

"Bizonyos gyülekezetek veszélyt jelenthetnek az Úr követői számára, az ő érdekük a templomok bezárása."- mondta Justus Kangwagye, ruandai kormányzó, aki közölte, hogy minden egyházaknak meg kell felelnie a "legalapvetőbb elvárásoknak" a higiénia, a képzés és a zajkeltés tekintetében. "Egyes egyházak szolgálataikat mocskos és tisztátalan körülmények között, zajongva végzik, veszélyeztetve ezzel az emberek egészségét és biztonságát. Jó néhányan a szükséges működési engedély nélkül működnek."- mondta Prof. Anastase Shyaka.

"Vannak gyülekezetek, ahol óriási belső harcok dúlnak, ennek is véget akarunk vetni. A keresztényeknek olyan helyen kell imádniuk az Urat, amely megfelel az istentiszteletre vonatkozó normáknak."- tette hozzá.

David Himbara, egy civil szervezet vezetője szerinta ruandai kormányzó túl szigorúan veszi és szűken értelmezi a vallásszabadságot a kelet-afrikai nemzetben.

"Kagame folyamatosan ellenőrzi a médiát, a politikai pártokat és a civil társadalmat." - írta Himbara. "Az egyházak voltak az utolsó, eddig érintetlen terület számára. Az egyházi közösségek kevés lehetőséget kínáltak eddig a kormányzónak arra, hogy kommunikálhasson az ott lévőkkel és beszéljen a változásokról."

A ruandai kormány mintegy 700 templomot, és gyülekezetet bezáratott


Himbara rávilágított a ruandai kis gyülekezetek létfontosságú szerepére.

"Ruandában a gyülekezetek Kagame diktatórikus és traumatizáló rezsimje alatt biztosítják a tagok számára a szellemi, érzelmi és fizikai feltöltődést. A Kagame-rendszer alatt sok ruandai egyházközösség küzd, hogy fennmaradhasson. Ezeknek a gyülekezeteknek a tagjai többnyire szegények, munkanélküliek vagy rendkívül alacsony béreket keresnek. A gyülekezet nagyságától függetlenül azonban minden ruandai egyház valamilyen szemléletmódot, tanácsot és támogatást nyújt tagjainak." Míg Kagame higiéniai problémákra hivatkozott a nairobi egyházak kapcsán, Himbara szerint

valami másról van szó.

"Az igazi ok, amiért Kagame leállítja a ruandai egyházakat az a félelem és a paranoia." - mondta Himbara. "Kagame tudja, hogy a gyülekezetek tárt ajtókkal várnak mindenkit, segítenek a rászorulókon és támogatják az elesetteket. A gyülekezeti tagok valóban hangosan énekelnek és dicsérik az Istent, akit életük urának tekintenek. Ruanda tele van a szegénységgel, megosztottsággal és elnyomással, tökéletesen érthető, hogy az emberek keresik a kiutat és a reményt, amelyet egyedül Istenben találnak meg."

"A ruandai egyházak nem rendetlenek és nem koszosak. Távol áll tőlünk mindez. Reményt jelentenek. Az ok, amiért bezárták a ruandai gyülekezeteket, az nem a higiénia, hanem a szavaktól, a gondolatoktól és az igazságtól való félelem. Valójában a kormányzó félelme és gyávasága az igazi oka a bezárásoknak."

A hatóságok számos lelkipásztort tartóztattak le, mert megpróbáltak ellenszegülni a kormányzati döntésnek. "Egyes gyülekezetek felfüggesztése után, az egyházi vezetők illegális találkozókat szerveznek, melyek célja, hogy meghiúsítsák és akadályozzák a rendelkezés végrehajtását." – mondta Emmanuel Ntambara lelkész. "A rendőrség megkezdte a nyomozást az illegális találkozók ügyében."