SALAMON SIVATAGI ERŐDÍTMÉNYE

A bibliai időkből származó építmény, amelyet egy önkéntes csoport fedezett fel, vélhetően Salamon király sivatagi erődítményének kapujához tartozó maradvány lehet. A leletet a bibliai Tamar Parkban, Dél-Izraelben tárták fel.



"Ezért építette föl Salamon Gézert, továbbá Alsó-Béthórónt, Baalátot és Tadmórt az ország puszta részén. Az összes raktárvárost, amely Salamoné voltak, a harci lovak és kocsik városait, és amit csak építeni kívánt Salamon Jeruzsálemben, a Libánonon és birodalma egész területén." (I. Királyok 9:17-19)

"A Biblia azt mondja, hogy Salamon erőd városokat épített a sivatagban." - mondta Paul Lagno, régész és bibliaiskolai hallgató, aki részt vett az öt napos bibliai Tamar Parkban folytatott ásatásokon. "Úgy vélem, hogy ez a lelet ezen egyik erődítmény kapuja lehetett."

A helyszínen lévő más szakértők azonban vitatják a romok eredetét. Dr. TaliErickson-Gini, az ásatás vezető régésze szerint, a lelet nem biztos, hogy Salamon idejéből származik. Lagno azonban úgy véli, hogy "a régészeti bizonyítékok összhangban vannak az I. Királyok 9 fejezetében leírtakkal, amely szerint Salamon Tamar városát az ásatásokkal érintett területen építette fel."

Lagno rámutatott egy pogány oltár romjaira a kapukon kívül, amely az I. Királyok 13. fejezetében foglaltak szerint Josiás király által elpusztított oltármaradvány lehet. Paul szerint ez további bizonyíték lehet a fentiekre.

"Az oltár pedig meghasadt, és szétszóródott a hamu az oltárról. Ez volt az a csoda, amelyet az Isten embere tett az ÚR parancsára." (I. Királyok 13:5)

A Bibliai Tamar Park az egyik legrégebbi régészeti lelőhely Dél-Izraelben.

A kapukat először Dr. Rudolph Cohen és Dr. Yigal Israel fedezték fel 1995-ben, de mivel nem tudták befejezni az ásatásokat, homokkal töltötték fel a helyet, a kapuk védelme érdekében. Dr. Erickson-Gini legutóbbi ásatásai során szélesebb körben felderítette a területet, majd arra a következtetésre jutott, hogy az ott fellelhető maradványok Kr.e. 9. századi időkből származnak.

"A hely rengeteg ősi maradványt rejt magában, ezen a területen most éppen a négykamrás kapukat tanulmányozzuk."- mondta Erickson-Gini. "Remélhetőleg új bizonyítékokat fogunk találni, amelyek segítenek megérteni és rájönni hogy a leletek milyen módszerrel és milyen korban épültek."

A Bibliai Tamar Park az egyik legrégebbi régészeti lelőhely Dél-Izraelben. A legkorábbi lelőhelyek a Kr.e. 9. század második felére nyúlnak vissza. Ez a terület hatalmas jelentőséggel bírt a világkereskedelemben, mivel kereskedelmi útvonal mellett feküdt. Továbbra is a zsidó örökség egyik legértékesebb darabja Izrael földjén. A bibliai Tamar Park üzemeltetője a Keresztény Virágzó Rózsa szervezet, melyet Dr. DeWayneCoxon alapított 1983-ban. Paul Lagno 2010 óta tagja a szervezetknek.

A Szentföld védelméért és rekonstruálásáért dolgozó szervezet az elmúlt 30 évben több millió dollárt adományozott a bibliai Tamar Park megőrzésére, fejlesztésére és tanulmányozására, valamint több ezer önkéntes felajánlásának köszönhetően rengeteg fát ültettek a parkba.

"Nagyon hálásak vagyunk a szervezet rengeteg erőfeszítéséért, valamint a sok önkéntes munkájáért. Ez egy teljesen egyedülálló tapasztalat, hogy az önkéntesek külföldről idejönnek gondoskodni egy ilyen régészeti lelőhelyről."- mondta Dr. Erickson-Gini.

A park egyre népszerűbb, a jövőben nemzeti parkká válhat. "A park rengeteg titkot rejt, melyből Isten egyre több mindent enged meglátni nekünk. Ennek köszönhetően egyre több busszal érkeznek meglátogatni a helyet. Isten megáldotta Izraelt, a zsidókat és most itt az idő, hogy Izraelt újra megbecsüljék." - mondta Lagno.

N. I.
Fordító

Ezeket olvastad már?

A 3000 ÉVES SZOBORFEJ REJTÉLYE

AZ ÖZÖNVIZET BIZONYÍTÓ FOSSZÍLIÁK

AZ ŐSI SÚLYKŐ