AZ IMA A LEGERŐSEBB FEGYVER!

A Húsvét vasárnapi Sri Lankán elkövetett keresztények elleni terrortámadás során közel 300 ember vesztette életét, a véres támadások túlélői azt kérik a világ minden táján élő keresztényektől, hogy imádkozzanak értük.



Sarah Cunningham, a "Nyitott Ajtók" szervezet kommunikációs igazgatója, mely közösség egy nemzetközileg aktív, üldözésnek kitett keresztényeket segítő nonprofit mozgalom. Sarah a támadást követően elmondta, hogy azzal próbálták buzdítani a túlélőket, hogy

az ima a legerősebb fegyver, amellyel a terrorizmus gonoszsága ellen mindnyájunknak küzdenünk kell.

A támadás az utóbbi idők egyik legvéresebb terrorcselekménye volt, ráadásul egy olyan területen, ahol nem is számítottak rá. Srí Lanka a 46. helyen áll a keresztények számára 50 legveszélyesebb ország listáján. "Feszültség mindig is volt." - mondta Cunningham a Srí Lanka-i buddhista, muzulmán és keresztény közösségek közötti ellentétekről. "Nem egyszer zaklatás, erőszakos cselekmény és nyomásgyakorlás is volt, de semmi sem fogható az erőszak ezen szintjéhez és mértékéhez. Azt hiszem ezért is olyan megdöbbentő az egész. A helyi lelkipásztorok is értetlenül állnak, hogy hogyan válhatott keresztény gyülekezet egy ilyen bűncselekmény célpontjává, mert az ellenségeskedés soha nem zajlott ilyen durva formában." - nyilatkozta az igazgató.

Ezekre a támadásokra fel kell figyelnünk! Nyugaton sok ember számára felfoghatatlan, hogy a keresztények milyen borzalmas szintű üldöztetéssel szembesülnek, ők a leginkább üldözött vallási közösség egy amerikai kutatóközpont szerint.

A Sri Lankán elkövetett keresztények elleni terrortámadás során közel 300 ember vesztette életét.

Cunningham azt mondta, hogy a "Nyitott Ajtók" szervezet reméli, hogy a húsvéti tragikus robbantások rávilágítanak a keresztények helyzetére világszerte.

"Hisszük, hogy az üldöztetett keresztények sorsa középpontba kerül!"- mondta. "Reméljük, hogy a politikusok és vezetők nagyobb figyelmet szentelnek azon keresztényeknek, akik a megkülönböztetéstől, zaklatástól, jogtalan bebörtönzéstől, nemi erőszaktól és szeretteik meggyilkolásától szenvednek hitük miatt."
Cunningham és szervezete a helyszínen nyújt segítséget, és imaközösségeket toboroznak.

Ehhez kapcsolódóan azt is kérik, hogy a hívők a világ minden tájáról vegyenek részt a segítségnyújtásban és imádkozzanak! Cunningham egy internetes oldalt is létrehozott, ahol helytől függetlenül együtt imádkozhatnak az áldozatokért az oldalra látogatók, a támadást elszenvedők pedig bátorítást és reményt kaphatnak a sok imatársat látva, valamint maguk a túlélők is közzétehetik imakéréseiket.

"Igyekszünk tudatosítani a Sri-Lanka-i keresztényekben, hogy nincsenek egyedül!" - mondta Cunningham. "Az országtól, a kormánytól nem várhatnak támogatást és segítséget, így nekünk, keresztényeknek kell összefognunk! Fontos, hogy az üldözött keresztények tudják, hogy több ezer ember van a világon, akik együttéreznek velük, osztoznak fájdalmukban, támogatják és bátorítják őket!"

N. I.
Fordító
Forrás: faithwire.com

Ezeket olvastad már?

KÍNA BETILTOTTA A TÍZPARANCSOLAT EGYIK PARANCSOLATÁT

CSENDBEN NÉZI A VILÁG?

AZ ÉSZAK-KOREAI KERESZTÉNYEK VÁGYA