A MENEDÉKKÉRŐ SZÍNÉSZNŐ VESZÉLYBEN

Egy iráni színésznő elhagyta az iszlám vallást a kereszténységért. Menedékkérelmét már kétszer visszautasítottak Svédországban, emiatt visszaküldhetik őt Iránba, ahol megtérésért a bűntétés a halált foglalja magában.



Aideen Strandsson elmondta a CBN News-nak, hogy titokban tért meg és lett keresztény, miközben még mindig Iránban élt.

"Olvastam a Bibliát és megértettem azt, amit Jézus a békéről, szeretetről és kedvességről mond, és a szívemben kereszténnyé váltam, amikor Iránban voltam," - mondta a CBN interjújában Dale Hurd-nek.

Három éve költözött Svédországba és nyilvánosan is felvállalta új hitét, és megkeresztelkedett, de menedékkérelmét a kormánytisztviselők és a bevándorlás törvényszéke elutasította.

"Először azt mondták, hogy ez az én személyes döntésem, majd azt, hogy nem hiszik el, hogy veszélyben vagyok és azt hiszem ez az oka(a döntésüknek)" -mondta Strandsson.

Az iszlám rezsim Iránban üldözi a keresztényeket. A házi gyülekezeteket rajtaütésszerűen megtámadják és megszüntetik. A vezetőiket bebörtönzik, gyakran verik és kínozzák őket. A rezsim saría törvényét követi, ami halálbüntetésre ítélheti a hittagadókat - akik elhagyják az iszlámot, hogy más hitet kövessenek.

Svédország kiutasította, de Magyarország befogadná, mert keresztény lett


"Mindenki tisztában van az iráni és iszlám helyzettel. A vallás váltása nem elfogadott, a büntetése ennek a problémának a halál," -mondta Strandsson.

Ügyvédjei folytatják a harcot a menedékkérelem üggyel kapcsolatban, de két elutasítással helyzete veszéllyessé vált, mondja Strandsson.

"Nem tudom mi fog történni velem, tudom, hogy a büntetésem halál Iránban. Jézusra gondolok, aki majd a megsegítésemre lesz. Kiutasítással nézek szembe és nem tudom mi fog történni, csak Jézusban van reményem, ez az utolso reményem már az életemben."

Magyar, állami szintű felajánlás
Ha visszatoloncolnák az iszlám köztársaságba, de ha segítséget kér, a magyar állam kész menekültként elismerni. Ezt Semjén Zsolt közölte a Magyar Időkkel. A miniszterelnök-helyettes, aki Orbán Viktor nyaralása miatt jelenleg a kormány első számú vezetőjének tekinthető, azt mondta: az iráni lány, a hivatalos eljárás végén – amelynek része a nemzetbiztonsági ellenőrzés is – kedvező elbírálásra számíthat.

"Magyarország ugyanis nem küld vissza senkit olyan államba, ahol az élete vagy a testi épsége veszélyben van. Mi a kezdetektől fogva különbséget tettünk a gazdasági migránsok és a valódi menekültek között. Magyarországot megvédjük a migránsok inváziójától, de akik valódi menekültek, tehát mindazok, akiknek az élete közvetlen veszélyben van vallásuk, nemzetiségük vagy politikai beállítottságuk miatt, azokon segítünk." -mondta a politikus.