EGY LELKES IFJÚ SZOLGA

"Még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak." (Apostolok cselekedetei 2:18; új protestáns fordítás)



Ha Péter ki merte jelenteni, hogy a Szentlélek pünkösd napi kitöltetése Jóel próféciájának teljesedése volt, mennyivel inkább tehetjük ezt mi? Igen, most, amikor már átléptük a XXI. század küszöbét, Isten szolgáit betölti a Szentlélek, hogy szolgálhassanak. Férfiak és nők egyaránt azért imádkoznak, hogy prófétálni tudjanak, és az Úr megáldja őket, hogy beszélhessenek az emberek épülésére, intésére, vigasztalására (Korintusbeliekhez írt első levél 14:3). Néha belenézegetek azokba a prédikációs jegyzetekbe, amelyeket még 18 éves koromban ácsinasként készítettem, és mindig megállapítom: kész csoda, hogy Isten tudta ezeket egyáltalán valamire is használni! Az evangelizációs összejöveteleket az újságban hirdettük meg, ám a szónok nevét nem tüntettük fel. Eljöttek páran az építőipari vállalat munkásai közül, ahol én magam is dolgoztam. Igencsak meglepődtek, amikor meglátták, hogy egyik munkatársuk prédikál. Azon az estén egy kisebb csoport elfogadta Krisztust, és munkatársaim nagyon megdöbbentek amiatt, hogy Isten egy fiatal ácsinast is így fel tud használni, mint szolgáját.

Még akkor is az összejövetelek hatása alatt álltam, amikor hétfő reggel felvettem a munkát az építkezésen. A hír azonban már eljutott világi munkatársaimhoz is, akik javában gúnyolódtak azon, hogy egy "Biblia-tudós" van köreikben. Egyesek megpróbáltak sört önteni a fejemre, hogy ittasnak tűnjek. Mások káromkodtak, átkozódtak, és úgy megnehezítették a munkámat, ahogy csak tudták, ám semmi sem tudta kioltani az örömömet, hogy az Úr fiatal, Lélekkel telt szolgája lehetek!

Imádság a mai napra
"Uram, köszönöm neked, hogy engem is szolgádként használsz fel az elkövetkező 24 órában!"