A JEL, AMIT MEGKÍVÁNT SIMON

"Mondván: Adjátok nékem is ezt a hatalmat, hogy valakire vetem kezemet, Szentlelket vegyen."
(Apostolok cselekedetei 8:19)



Mi volt az a meggyőző jel, amit Simon észlelt? Reakciója arra utal, hogy azonnal valami természetfeletti történt, és Pétertől kapjuk a megoldó kulcsot arra a talányra, milyen jelnek lehetett tanúja a mágus. "Nincsen néked részed, sem örökséged e dologban" (Apostolok cselekedetei 8:21) - közli vele Péter. Az ,,örökség"-nek fordított szó eredetiben a logosz, aminek jelentése: "szó", "beszédmód" vagy "beszéd", ahogy 1Korinthus 1:5-ben is találjuk. F. F. Bruce evangéliumi keresztény Biblia-tudós szerint "a szövegösszefüggés nem hagy kétséget afelől, hogy amikor ezek a hívők elfogadták a Lelket, az látványos megnyilvánulásokkal járt, olyanokkal, mint amilyeneket a korai tanítványok tapasztaltak meg pünkösdkor." Habár a nyelveken szólás ajándéka ma is a Szentlélek keresztségének azonnali bizonyítéka lehet, fontos, hogy megfogadjuk a köztiszteletben álló pünkösdista tudós, John Rea figyelmeztetését:

"Az emberek vágynak a nyelvek ajándékának megnyilvánulására, esetleg mások bátorítják őket arra, hogy törekedjenek megkapni azt. S ha már kiejtettek néhány értelmetlen hangot, akkor vállon veregetik őket, hogy igen, megkapták Ők is a Szentlélek keresztségét. Ez azonban megtérés nélküli pünkösd, amelyben nincs jelen Krisztus. Amennyiben figyelmen kívül hagyják a Megváltó iránti engedelmességet, a kereszt fontosságát; ha szívükben nincs megtérés és bűnbánat, akkor valami hamisítványt kaptak." Simon anélkül akarta elnyerni az ajándékot, hogy valódi kapcsolata lett volna az Ajándékozóval. Egyeseknek ma, két évezreddel később is ugyanez a problémájuk. Másrészről viszont biztosak lehetünk abban, hogy a Lélek minden ajándéka rendelkezésére áll azoknak, akik őszintén alárendelik magukat Isten végtelen hatalmának.

Imádság a mai napra
"Uram, segíts nekem, hogy örömmel fogadjam jelenléted minden megnyilvánulását életemben!"