SZELÍD PÜNKÖSD

"Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az Igét."
(Apostolok cselekedetei 10:44)



Láttál már tömegeket imádattal leborulni egy ember előtt? Én már számtalanszor megfigyeltem egy ilyen jelenetet, amikor a hívek a pápa színe elé járulnak. Még az utcán is mélyen meghajolnak, és kiáltoznak: "Szent Atyám! Szent Atyám!" Amikor Kornélius a földre borulva dicsőíteni kezdte Pétert, az apostol azonnal felemelte őt, és így szólt: "Ne tedd! Én is csak egy ember vagyok!

A Lélek nagyjából 6 évvel pünkösd után töltetett ki a pogányokra. Úgy tűnik, a tanítványok így értelmezték a misszióparancsot: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden zsidónak, bármely nemzetben szórattak is szét." Isten most meggyőző módon bizonyította számukra, hogy "bűneinek bocsánatát veszi az Ő neve által mindenki, aki hisz őbenne" (10:43). Ez azt jelenti, hogy mindenki a világon, még a pogányok is! Ha te, kedves olvasó, nem vagy zsidó származású, akkor boldog lehetsz, hogy a korai keresztény egyház végre megértette az üzenetet! Nincs előírt módja annak, miként töltetik ki egész közösségekre a Szentlélek. Az Apostolok cselekedetei 2. és 4. fejezetében imádsággal töltött, hosszú idő után történt ez meg. A 8. részben a kézrátételt követően. Itt, a 10. fejezetben pedig a Lélek egy prédikáció közepén áradt ki. Bármilyen módszert is választ ma Isten, örüljünk neki, és dicsőítsük Öt hódolattal és hálaadással!

Imádság a mai napra
"Atyám, leborulok most előtted, és újra megnyitom életemet neked, hogy betölthess Szentlelkeddel!"