KÖSZÖNTÜNK, RAGYOGÓ CSILLAG!

"Adom annak a hajnalcsillagot. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek."
(Jelenések könyve 2:28-29)



A Thiatira-típusú keresztények a vallási zűrzavar éjszakájában botladoznak, de a Szentlélek még ott is rájuk ragyogtatja a Hajnalcsillag fényét. Akár az angyal, aki a veszélyes ösvényen tereli végig biztos kézzel a kisgyermeket, úgy vezeti haza a Szentlélek Isten gyermekeit.

Helen otthagyta a Walla Walla Egyetemet, és egy barátjával elindultak Coloradóba egy öreg autóval, aminek a fékje is rossz volt. Az oregoni parton teljesen tönkrement a fék, és az autó - két rémült utasával - fennakadt egy szakadék szélén álló tuskón. Szerencsére érkezett egy "Hajnalcsillag", aki nem csak behúzta az autót a biztonságos útra, de munkát is adott a párnak, hogy legyen annyi pénzük, amivel kifizethetik a fékek javítását. Amint továbbutaztak Kaliforniába, Helen és barátja folyamatosan veszekedtek, mígnem a lány kiszállt az autóból utazótáskájával és hálózsákjával együtt, és figyelte, amint egyetlen közlekedési eszköze elhúz a sötétben. Amikor beért a városba, Helen észrevette, hogy egy szolgálatos katona éppen az utca túloldalán sétál. Ez az újabb "Hajnalcsillag" átment az úton, és megkérdezte, tehet-e valamit érte. Felhívtak telefonon egy közeli lelkészt, aki nem volt hajlandó segíteni a nehéz helyzetbe került lánynak. Szerencsére a fiatal hívő katona ismert egy másik keresztény csoportot, és bemutatta nekik Helent. Ők imádkoztak érte, adtak neki munkát, és gondoskodtak róla, amíg vissza tudott utazni Coloradóba.

Ellen White azokra az értelmiségiekre alkalmazta a thiatirai üzenetet, akik a múlt század elején a panteizmus vallási útvesztőjébe próbálták belevinni az egyházat. Az egyház fékjei kezdték felmondani a szolgálatot, amint ezek a Thiatira-típusú keresztények a meredély széle felé száguldottak. Egyes vitatkozó lelki vezetők a sötétben kezdtek botorkálni, és nagy szükségük volt a "Hajnalcsillag" fényére. Az egyházszervezetek sokszor olyan hagyományokat ápolnak, amelyek zavaróak és elveik nem biblikusak, de Isten Lelke megvilágítja a hazafelé vezető utat az igazságot keresők számára.

Imádság a mai napra
"Atyám, a vallási tanítások labirintusában a Te Szentlelked segítsen világosan látni és az igazság útján járni!"




ATTILA
Ötletgazda