A VILÁGEGYETEM FELFEDEZÉSE

''Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.'' (1Korinthusbeliekhez 13:12)



Most tükör által homályosan látunk'' (Korintusbeliekhez írt első levél 13:12). Istenről csak annyit tudhatunk, amennyit az emberekkel való eljárásai és a természet dolgai visszatükröznek belőle. De majd színről színre látjuk Őt, és nem lesz köztünk fénytompító fátyol. A szeretet és rokonszenv, amelyet Isten plántált a lélekbe, a legszebb és legigazabb kifejezésre jut. A bűntelen kapcsolat a szent lényekkel, a harmonikus együttlét az angyalokkal és azokkal, akik megmosták ruháikat, és megfehérítették a Bárány vérében, a szent kötelék, amely összekapcsol ''minden nemzetséget'' ''Mennyen és Földön'' (Ef 3:15), hozzájárul a megváltottak boldogságához. Ott a halhatatlan lények soha nem csökkenő örömmel fogják a teremtő hatalom csodáját, a megváltó szeretet titkait fürkészni. Ott nem lesz kísértő, kegyetlen, ámító ellenség. A világegyetem minden kincse kutatásra tárul Isten megváltott gyermekei elé. A halandóság béklyóitól megszabadult ember fáradhatatlanul szárnyal távoli világok felé, amelyeknek lakói sírtak az emberi szenvedés láttán, de örömének csendült ajkukon már egyetlen ember megtérésének hírére is.

E Föld lakói kimondhatatlan élvezettel osztoznak az el nem bukott lények boldogságában és bölcsességében. Megismerik tudásuk kincseit, amelyeket a végtelen korszakokon át Isten keze munkájának szemlélésével gyűjtöttek. Tisztán látó szemmel nézik a természet dicsőségét, a napokat, csillagokat és naprendszereket, amelyek kijelölt pályájukon keringenek Isten trónja körül. Mindenre - a legparányibbtól a legnagyobbig - a Teremtő neve van írva. Minden Isten végtelen hatalmát hirdeti. És az évek, az örökkévalóság évei folyamán még káprázatosabb, még dicsőségesebb dolgok tárulnak fel Istenről és Krisztusról. Nő a szeretet, s a tisztelet és a boldogság, miként a tudás is. Minél többet megtud az ember Istenről, annál jobban csodálja jellemét. Ahogy Jézus feltárja a megváltás kincseit és a Sátánnal vívott nagy küzdelem csodálatos eredményeit, a megváltottak szívét még nagyobb áhítat tölti be, és még mámorosabb örömmel pengetik aranyhárfájukat. Tízezerszer tízezer és ezerszer ezer hang cseng össze a dicsőítés hatalmas kórusában.