Betöltés..

|

Utoljára módosítva: 2017. 09. 08.
MERÉNYLET A PALOTÁBAN.
"Pokolra a gazzal. Ki hírért, névért, erőért, pénzért, vagy bosszúból akár, tulajdon hazáját testvérharccal öli." (Nicholas Rowe)


Két áruló, akik fontos poszton álltak a palotában, kis híján meggyilkolták Xerxészt, amivel Perzsiát "polgárháborúba" sodorták volna. Nevüket, lelepleztetésük történetét ismerjük, de ezen túl csak keveset tudunk.



Nagyon valószínű, hogy Eszter trónra léptekor az udvarban összeesküvők szövetkeztek, hogy eltegyék Xerxészt láb alól. A rangos perzsák köre bőven talált okot az elégedetlenségre. Dáriusznak nem Xerxész volt a legidősebb fia. Az emberi természet tulajdonságait ismerve feltételezhetjük, hogy az idősebb testvérek, akikben logikusan felvetődött a trónöröklési jog kérdése, valami alkalmat találhattak. Azonkívül lehetett még egy Vásti-párti is, ha voltak a palotában még kapcsolatai és titkos pártolói.

A görögországi kudarc kétség kívül sok kellemetlenséget teremtett, és ez a politikai összeesküvők malmára hajthatta a vizet. Nagyon is valószínű, hogy a könyvben - szűkszavúan - említett két merénylőn kívül még mások is a király ellen voltak. A feljegyzés egyszerűen közli:

"Megharagudott Bigtán és Téres, a király két udvarmestere, a kapu őrei,
és azon voltak, hogy rávetik kezeiket Ahasvérus királyra."

Ennek a két embernek - a király udvarmestereinek - kezében volt uruk élete. Ők őrizték az uralkodó belső szobáiba vezető ajtókat, így egy kedvező pillanatban, talán míg a király aludt, kiolthatták volna életét. A zsidó történetíró, Josephus Flavius elbeszéléséből megtudjuk, hogy egy rabszolga kihallgatta az összeesküvés tervét a kritikus pillanatban, és azonnal értesítette Márdokeust, elmondta neki, hogy mit forralnak. Márdokeus megbízott a hír hitelességében, azonnal értesítette is Esztert, aki pedig sietve bejelentette a dolgot az illetékeseknek. A palota krónikájába Márdokeus nevét jegyeztette be.

A vizsgálatok bebizonyították a bejelentés helyességét, és a merényletre készülő két őrt felakasztották. Az egész ügyet pedig nyomban el is felejtették. Márdokeusnak, aki az összeesküvés leleplezésében kulcsszerepet játszott, még köszönetet sem mondtak, nemhogy jutalmat adtak volna.

A palota krónikájába Márdokeus nevét jegyeztette be

Egy Márdokeusnál kevésbé nemes lelkű ember a nyilvánvaló igazságtalanságot bizonyára zokon vette volna. De Márdokeus nem törődött ezzel. A király alattvalójaként megtette kötelességét, és most örült, mert az uralkodó életben maradt. Azt azonban mégis elvárhatta voIna, hogy a hálás udvar hivatalosan is elismerje ezt a fontos szolgálatot. Lehet, hogy ez meg is történt, de a kivitelezést megakadályozta valami más.

Amikor válságos időszakban hitványabbak kerültek a felszínre, vagy amikor Márdokeus nem érezte éppen a legjobban magát, vagy amikor másokat kiemeltek, őfelette pedig átnéztek, feltámadhatott volna benne a gondolat: "Te kiteheted még a lelkedet is értük, de ők ugyan mit tőrödnek veled? Nem ilyen bánásmódot érdemelnél, mégis mindig csak ezt kapod." Ha voltak is ilyen gondolatai, nem engedte, hogy az életét ezek határozzák meg. Márdokeus keményen visszatartotta magát ettől. Vallásos hite arra tanította, hogy

minden élethelyzetben Isten az Úr.

Ő mindent hatalmas célja elérésére használ fel. Hát nem így történt őseivel is, azokkal az emberekkel, akik hosszú-hosszú ideig vesztesnek látszottak, de végül nyertesekké lettek, akiknek nyomorúsága végül győzelemmé vált? Ott volt például József. Márdokeus a legapróbb részletig ismerte a történetet. Józsefet eladták rabszolgának irigy testvérei. Majd egy felsült csábító hamisan bevádolta. A csábító férje, Potifár pedig nem jutalmazta meg József hűségét, noha bizonyára tudta, hogy József ártatlan, mert csak börtönbe küldte. Azután a hálátlan főpohárnok elfeledkezett róla, s így József a börtönben maradt.

De ezeknek mind megvolt a céljuk. Isten akkor is ott volt, és a legváratlanabb pillanatban felhúzta a zsilipet, hogy a felduzzadt víz József sorsát a dicsőség medrébe sodorja. A mintaletei pedig - a sok baj és csalódás - mind beleillettek a kész darabba. Ez azért válhatott valóra, mert József életének minden kedvezőtlen fordulata pontosan hitét erősítette, ahelyett, hogy szívét megkeserítette, megkeményítette volna. Végül majd meglátjuk, hogy egyetlen esemény - sem a jó, sem a rossz - nem volt fölösleges. Ha rosszul megy sorunk, talán nehéz erre gondolni, pedig ez az igazság!

A kis fuvola bizony elbújik a nagydob és a nagy duda mellett, a szimfóniában mégis fontos szerepet játszik. Mondják, hogy egyszer, amikor egy híres zenekar próbált, a fuvolás abbahagyta a muzsikálást - gondolván, az ő szerepe úgyis jelentéktelen. Így gondolkodott: "Ebben a nagy zajban senki sem fogja észrevenni, ha nem fújon a fuvolámat." De a neves karmester megállította a zenekart, és megkérdezte: "Miért nem szól a fuvola?" Jó füle volt a legapróbbletek felfogására is, és tudta, a mérettől függetlenül minden hangszerre szükség van ahhoz, hogy a szimfónia tökéletes legyen.

A szerencse valami nagy dolog bekövetkeztét várja, de a hit elfogadja azt, ami jön, és sokszor az aprót végül hatalmas naggyá változtatja. Talán te sem örülsz semmivel sem jobban a téged ért csalódásoknak, mint ahogy Márdokeusnak esett az, hogy köszönetet sem kapott, noha megmentette a király életét. De méltósággal fogadta a helyzetet.

Hagyta, hogy az idő rendezze el a dolgokat.

Van, aki ki tudja várni a dolgok végét egy jobb nap reményében - Márdokeus ilyen volt. Ült a kapuban, végezte munkáját és Istenre bízta magát. Minden hívő zsidó tudta, aki ismerte népe történelmét, hogy a múltban Isten mindig gondoskodott azokról, akik hűségesen szolgálták Őt.

A Perzsa Birodalomnak három fővárosa volt: Susán, Ikbatana és Perszepolisz. Az utóbbi kettő a hűvös, nyáron igen kellemes klímájú felföldön épült. Susán Elám síkságán emelkedett, a hatalmas Tigris és Eutrátesz folyók völgyén túl. A tél itt nagyon kellemes, a nyár viszont rendkívül forró. Elámot a babiloniak "cédrusfák földjének" nevezték - utalva a magasabban fekvő, bővizű területekre. Élvezték a magas-földek romantikus báját. A mélyföld, ahol Susán állt, korántsem volt olyan kellemes, különösen nyáron nem.

Mégsem nehéz magunk elé képzelni Márdokeust, amint hűségesen ült a király kapujában, ha a király ügyei megkívánták, hogy ott maradjon még akkor is, mikor az udvar a hűvösebb felföldre költözött. Idővel Márdokeus vált a rendíthetetlenség, állhatatosság, hűség és megbízhatóság szimbólumává. Bizonyára ezért értesítették őt az összeesküvésről. Márdokeus ott ült a kapuban az összeesküvés előtt. Amikor az eseményeknek vége lett, akkor is ott ült, mint mindig, hűségesen végezve munkáját.

Semmibe vették? No és? Fel tudott fedezni néhány nagyon is kézzelfogható előnyt, noha nem kapta meg az őt megillető jutalmat. Eszter mégiscsak a trónon ült, jól állt ügye. A király életben maradt. Ő, Márdokeus még mindig ott ült a kapuban, nem kiemelt helyen ugyan, de fontos poszton. Nem tudta - miként te sem tudsz a rád váró eseményekről -, hogy a hivatalnokok gondatlansága, sőt talán hálátlanságaét képezte a roppant nagy rejtett tőkének, ami az idő és a Gondviselés páncélszekrényében volt félretéve.

Értékelés: 6.4/10 (8 szavazat alapján)

Forrás: George T. Dickinson: Eszter Királyné c. könyve
A Föld királya A király kegyeltje

Ha tetszett, kérlek támogass minket.

Ezeket olvastad már?

KÉTFÉLE EMBERTÍPUS 1/2.

A FÖLD KIRÁLYA 1/2.

VIHARFELHŐK KÖZELEDTE 2/2.

Ne maradj le semmiről! Kedveld facebook oldalunkat: