Betöltés..

|

Utoljára módosítva: 2017. 09. 15.
A KIRÁLY KEGYELTJE.
"Örök időkre pellengérre vele." (Byron)


Az évenkénti zsidó purim ünnepen a zsinagógában felolvassák Eszter könyvét, és a jelenlévők Hámán nevét hallva összeütik kezüket, lábukkal dobbantanak, miközben így kiáltanak: "Még az emléke is írtassék ki!" Amilyen kegyetlen és cinikus halandó csak lehet, olyan volt Hámán, az amálekita, aki már származása miatt is ádáz ellensége volt a zsidóknak.



Ősét, az amálekita királyt, Agágot legyőzte és foglyul ejtette Saul, Kis fia, akinek családjából származott Márdokeus és Eszter is. Nem csoda hát, hogy Hámán csillapíthatatlanul gyűlölte a zsidókat. Úgy jelenik meg az elbeszélésben, amint éppen a zsidókon készült kitölteni mérgét - először Márdokeuson kezdve, hiszen e nép iránti gyűlölet szinte a vérében volt.

A határtalanul ambiciózus, és az emberekre nagy hatással lévő Hámán megkedveltette magát Ahasvérus-sal, mígnem ő lett az uralkodó kegyence. Kétségtelen vezetői képessége és agresszív energikussága a perzsa uralkodó osztály ranglétrájának csúcsára röpítette.

Közvetlenül a király után állt.

Kereste is ura kegyét mindenben, túlzó szolgalelkűséggel. Ismerte a felkapaszkodás, az előrejutás minden csínját-bínját. A királyban azt a benyomást keltette, hogy szívén viseli a birodalom ügyeit, és ezenközben mesterien kicsikart magának mindent, amit csak a kereskedelem forgalmából ki tudott préselni. De volt egy szálka a szemében, amely ezt a dölyfös urat a végsőkig felingerelte. Márdokeus nem volt hajlandó határtalanul tömjénezni őt, amire pedig sóvár lénye annyira vágyott. A király minden szolgája meghajolt előtte a kapuban és nagy tisztelettel illette, mikor büszkén tovasietett mellettük. Mind így tettek, kivéve Márdokeust, aki az imádat jelének vagy tényleges bálványimádásnak tartotta volna azt, ha Hámán előtt földre borul.

Hámán felfigyelt arra, amit Márdokeus tett - pontosabban nem tett -, és ezt személyes sértésként könyvelte el. "Le kell számolni ezzel az arcátlan zsidóval!" - döntött magában. Hatalmas fegyver volt a birtokában - a király kiadott egy rendeletet, amiben megkövetelte, hogy Hámánnak hódolattal adózzanak. Márdokeus tehát az udvarnokra leselkedő legnagyobb veszélynek lett kitéve.

A kapuban a többi tisztségviselő folyvást győzködte Márdokeust. Képzeljük csak el a jelentet! Rá akarták ébreszteni Márdokeust arra, hogy bajba sodorja magát. "Miért állsz ellen a király parancsának?" - kérdezgették. Az ilyen támadás hatására az ember szinte robban. Márdokeus azonban kész volt habozás nélkül megokolni, miért is nem hajlandó meghajolni Hámán előtt.

Hámán a zsidókon készült kitölteni mérgét, hiszen e nép iránti gyűlölet szinte a vérében volt

- "Az én Istenem nem engedi."
- "Milyen vallású vagy?"
- "Zsidó."
- "Hát aztán?"
- "Egy zsidó nem tisztelhet embert így, mert a Tízparancsolat kimondja: egyedül Istent illeti meg az imádat."
- "Ugyan, ugyan, Márdokeus! Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy imádod azt az embert, csupán tiszteled"

De Márdokeus hajthatatlan maradt. Ez a jelenet nap nap után megismétlődött. Hivatalnok társai egyre csak nógatták a zsidót, hogy hajoljon meg, mert ha nem, még nagyon megbánhatja. Márdokeus azonban rendíthetetlen volt. Hámán végül féktelen haragra gerjedt. "Majd én ellátom a baját ennek a zsidó kutyának! Majd én megtanítom ezt a gazembert arra, hogy előttem meg kell hajolni!"

Hámán neki is látott a dolognak kegyetlenül módszeres alapossággal, Márdokeus pedig kezdte a saját bőrén tapasztalni, milyen rosszallással találkozik az az ember, aki nem hajlandó a tömeggel menni. A kegyetlen cselszövő nem ismerte az egyéni szabadságot vagy meggyőződést, ha sértett énjéről volt szó.

Még ma is, visszatekintve, egyesek komolyan azt állítják, hogy Márdokeus kissé túlfeszítette a húrt. Meglehet. De azt nem tudjuk, mi minden késztette tettére. Tegyük fel, hogy volt benne egy csepp hajthatatlanság, legalábbis meggyőződéses férfiú volt, és nem félt az elvhű élettől. Inkább vállalta volna a halált, mintsem hogy feladja azt, amit helyesnek hitt. Ha úgy tetszik, mondd, hogy fanatikus volt, de Isten parancsát nézve tett így, és volt mersze e parancs szerint élni.

Volt benne valami a föld legkiválóbb embereiből, ami gyakran kiváltotta az embertársak haragját, később pedig elnyerte az utókor tartós csodálatát. A múltbeli nagy tettek közül sokat olyan emberek vittek végbe,

akiket kortársaik rosszul ítéltek meg,
ám a történelem igazolta őket.

Ez a történelem egyik furcsasága, ami mindazonáltal igaz. Bátran tarts ki meggyőződésed mellett! George Washington mondta egyszer: "Igyekezz ébren tartan szívedben a mennyei tűz kicsiny szikráját, a lelkiismeretet!"

Az igazán nagy ember így közelít a hit és az igazság kérdéséhez. Ez arra sarkallja, hogy kiálljon, még ha őt emiatt meg is jegyzik, miközben a tömeg nagy sietve az asztal alá bújik. Vannak olyanok, akik mindig a kerítésen üldögélnek, egyik ujjukat felemelve azt lesik, hogy honnan fúj a szél. Nehéz helyzetekben a könnyebb, kényelmesebb, népszerűbb utat választják.

Ők soha nem halnának meg egy ügyért. Az első nevetést meghallva fedezékbe menekülnek, mint a riadt kiscsibék. Van ugyan vallásuk, de azt soha nem próbálta meg a tűz vagy a börtön. Szabadságot kiáltanak, de ők talán sosem lettek volna a Forge-völgy mezítlábas hősei között. Márdokeus tudta, mi a hűség. Tiszta lelkiismerete szerint élt, és végül a Mester beleszőtte a sors mintájába.

Helyes, ha az ember engedelmeskedik lelkiismerete szavának a jócselekedetben - függetlenül a következményektől. Vannak emberek, akik nem mondhatók meggyőződésesnek. Talán azért, mert nem élnek a bennük lakozó meggyőződés szerint, és lelkiismeretük hangja is elhalt, mert oly soká elnyomták.

Egy váltóőr éppen a váltót készült átállítani egyszer, hogy szabaddá tegye a sok utast szállító szerelvény útját, de abban a pillanatban meglátta, hogy kisfia ott játszik a sínek között. Az édesapában rettenetes küzdelem játszódott le. Állítsa át a váltót, és mentse meg a vonatot, vagy mentse meg kisfiát? Egy másodperc töredéke alatt kellett döntenie. "Feküdj le azonnal!" -kiáltotta a gyereknek. Eldöntötte, hogy szabaddá teszi a vonat útját, miközben remélte, hogy elhárul a személyes tragédia is, mert gyermekét engedelmességre nevelte. Mikor a vonat elhaladt, az aggódó édesapa fiát kereste. Legnagyobb örömére a fiú sértetlen maradt, bár szörnyen megrémült. Az azonnali engedelmesség mentette meg az életét.

Ézsaiás is erre gondolt, amikor ezt írta: "Ha készségesen hallgattok rám, élhettek az ország javaival." Ezt beépített kódnak nevezhetnénk, ami kialakítja a nagyszerű mintát az emberben, aki Márdokeushoz hasonlóan nem fél a világ tudtára adni: jöjjön bármi, ő mégis inkább Istennek enged, mintsem az embereknek.

Értékelés: 6.4/10 (14 szavazat alapján)

Forrás: George T. Dickinson: Eszter Királyné c. könyve
Merénylet a palotában Viharfelhők közeledte 1/2.

Ha tetszett, kérlek támogass minket.

Ezeket olvastad már?

HA ELVESZEK, HÁT ELVESZEK!

KÉTFÉLE EMBERTÍPUS 2/2.

ŐFELSÉGE

Ne maradj le semmiről! Kedveld facebook oldalunkat: