A NEMI ÖSZTÖN 2/2.

A nemi ösztön nem bűnös, de Isten figyelmeztet, hogy uralkodnunk kell e vágy fölött. A Bibliában sokszor beszél arról, hogy tartsuk tisztán magunkat a társunk számára, akivel egy nap összeházasodunk. A nemi ösztönt az evési ösztönhöz lehetne hasonlítani. Nem bűn éhesnek lenni, de az már bűn, ha élelmet lopunk éhségünk csillapítására. Hasonlóképpen a nemi ösztön önmagában nem bűnös, de bűnös, ha helytelen módon elégítjük ki.



Az Isten terve szerinti nemi ösztön:
Isten minden élőlényt a szaporodás képességével teremtett. Az állatok erős nemi ösztöne összehozza a hímet és a nőstényt, hogy párosodjanak. Azonban az állatok esetében a nemi ösztön bizonyos időszakokhoz van kötve. A nőstény csak akkor fogadja a hímet, mikor a termékeny időszakban van. Máskor nem érdekli. Az állatoknál a párosodást Isten csak szaporodás céljából teremtette.

Az emberi lényeknél ez másképp van. Isten szaporodási eszköznek is adta, de a férj és feleség közötti szeretet legteljesebb kifejezésére is szolgál. Isten más formában is teremthetett volna minket. Megtehette volna, hogy belénk is csak időszakos nemi ösztönt ültet, mint az állatokba, de ez csak korlátozott szexuális élvezetet nyújtott volna. Állandó kielégülést kívánó nemi ösztönnel is teremthetett volna, de ez elviselhetetlenné tette volna az életet.

Isten egy harmadik, az előző kettőnél jobb megoldást tartogatott számunkra. Olyan lappangó nemi ösztönnel teremtett, amit inger hoz működésbe. Ez azt jelenti, hogy férj és feleség élhet úgy egymás mellett, hogy nem a nemi vágyaik irányítják őket. De a megfelelő időben felkelthetik egymás nemi vágyát. Házasságon belül a férj és a feleség nemi vágyukat Isten törvényének megszegése nélkül elégíthetik ki nemi közösüléssel. Ezt Isten így akarta.

Ugyanezek az erős vágyak és szenvedélyek házasságon kívül is felébreszthetők. E vágyaknak azonban nincsen "jogos" levezetési formája. Ha nem elégülnek ki, csalódottságot okoznak, ha viszont igen, az paráznaság, egyike a legpusztítóbb bűnöknek, amibe az ember beleeshet. Ezért óv a Biblia a nemi ösztön házasságon kívüli felébresztésétől.

A szexualitás Isten csodálatos ajándéka, de ne gyújtsd meg a nemi szenvedély tüzét, hacsak nincs meg a megfelelő kivezetés a felgyülemlő félelmetes testi és érzelmi nyomására. Az egyetlen biztos és helyes levezetés, amit a Biblia elismer, a házasság. Házasságon kívül helytelen felébreszteni és ingerelni a nemi vágyakat.

Érzéki képek nézegetése, nemi vágyat felébresztő magazinok olvasása, szexvideók nézegetése, sőt bizonyos tipusú zenék és videóklippek - mind olyan dolgok, amelyek meggyújtják a nemi szenvedély tüzét. A Biblia óva int ettől: "a testet ne tápláljátok kívánságokra." (Rómabeliekhez 13:14)

A szex soha nem kötelező!
Előfordulhat, hogy egy fiút annyira felizgat a csókolózás, simogatás, hogy sürgeti a lányt: "Ha már eddig eljutottunk, muszáj engedned!" Ez úgy hangzik, mintha valami szörnyűség történne vele, ha a lány nem adja be a derekát. De ez nem így van. Semmi baja sem lesz, ha nem elégülnek ki a vágyai. Viszont egyáltalán nem vall bölcsességre, ha eddig fajulnak a dolgok.

Most a fiúkhoz szólok. A fiúknak felnőtté érés idején erős nemi vágyaik vannak. Testük százezrével termeli és tárolja a spermát. Ha egy fiú házasság előtt tiszta életet él, időről időre megtelik a "raktár". Isten úgy tervezte az emberi testet, hogy amikor ez történik, a felesleget a test kiüríti alvás közben. Ezt hívják pollúciónak vagy magömlésnek. Ez teljesen normális és egyáltalán nem kell szégyellni. Ehelyett inkább köszönd meg az Úrnak az általa nyert megkönnyebbülést.

ISTEN SZABÁLYAI A SZEXUALITÁSRA

A szexualitás csodálatos ajándéka védelmére érdekében Isten parancsolatokat és szabályokat állított fel.

1. Ne csábíts másokat bűnre!
A Biblia kijelenti: bűn, ha egy férfinek parázna gondolatai vannak egy nőről. De ugyanígy az is bűn, mikor egy nő szándékosan úgy öltözködik és viselkedik, hogy a férfiben ilyen gondolatokat ébresszen.

2. Ne hagyd, hogy mások bűnre kényszerítsenek!
Jézus mondta: "Aki bűnt követ el, szolgája a bűnnek." Az erkölcstelen emberek abban keresik az élvezetet, hogy másokkal lefekszenek. Szabadnak hiszik magukat, azt tesznek, amit akarnak, közben bűneikhez vannak láncolva. A Biblia ezt így mondja: "Szabadságot ígérnek nekik, bár maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte." (2Péter 2:19)

3. Kerüld a paráznaságot!
A paráznaság önkéntes nemi kapcsolat egy össze nem házasodott nő és egy férfi közt. Ennek a bűnnek katasztrófális következményei vannak. A Biblia ezt mondja: "A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik." (1Korinthus 6:13,18)

4. Kerüld az abnormális nemi vágyat!
Minden eltérés a normális férfi-nő nemi kapcsolattól helytelenül használja és visszaél az Istentől kapott nemiséggel. Isten ezt mondja: "Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, utálatosságot követnek el mindketten." (3Mózes 20:13) Isten az elburjánzott homoszexuális gyakorlat miatt pusztította el Sodomát és Gomorát. Ez legyen minden istentelenül élőnek figyelmeztetés. (2Péter 2:6)

5. Ne kacérkodj!
Ezzel más nemi vágyait ébresztenéd fel, amelyeket kielégítésére nem vagy jogosult.

6. Tartsd magad tisztán!
Kerülnöd kell az erkölcstelenség minden formáját! Nem adhatsz nagyobb ajándékot jövendő férjednek vagy feleségednek, mikor összeházasodtok, mint a tisztaságodat. Ez ugyanúgy vonatkozik a fiúkra, mint a lányokra.

7. Ne add oda vagy vedd el azt, ami egy napon egy másik személyt illet meg!
Többek között ezért is rossz a paráznaság. Az a lány, aki feladja tisztaságát, másnak adja, ami egyedül jövendő férjét illetné. A fiú ugyanúgy bűnös, mert ő meg elveszi azt, ami nem az övé. Isten elítéli azokat, akik ezt teszik: "senki túlkapásra ne vetemedjék, és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért." (1Thesszalonika 4:6)

8. Kerüld a testi vágyat felgerjesztő dolgokat!
A Biblia figyelmeztet: "Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld!" (2Timótheus 2:22) Az ember teljesen elfordul attól, ami testi vágyat csigázhat fel. A testi vágy ártalmatlannak tűnhet, de valójában halálos ellenség. A Biblia így mondja: "Vihet-e valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája? Vagy járhat-e valaki parázson úgy, hogy a lába meg ne égjen?" (Példabeszédek 6:27-28) Ahogy nem tudsz tűzben járni a megégés veszélye nélkül, ugyanúgy képtelen vagy hosszabb ideig a nemi ingerlésnek is ellenállni.

A nemi közösülés a szerető Isten ajándéka. Megfűszerezi a házasságot és ízt visz az életbe. Isten az áldását adta a házasságon belüli nemi közösségre: "Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek, keblei gyönyörködtetnek mindenkor, szerelmétől mindig mámoros leszel." (Példabeszédek 5:18-19) Láthatod ezekből a versekből, hogy Isten tetszésére van a romantika a házasságban. Ő örömét leli a boldog házasságokban és örömteli otthonokban.

A nemi ösztön 1/2. Randizás, tisztán 1/2.