ELÁRVEREZI ÉRMÉT, HOGY SEGÍTSEN

A lengyel Piotr Małachowski a pekingi olimpia után Rióban is ezüstérmes lett diszkoszvetésben, de az újabb olimpiai érmét inkább elárverezi, hogy egy beteg fiún segítsen.



Az olimpikonok között elég sok mutatott az égre dobogós helyezése után, azonban van egy olyan sportoló, aki a frissen megszerzett érmét árverezi el, hogy egy kisfiún segítsen. Mert felmutatni talán jóval könnyebb, mint egy frissen megszerzett, jelentőséggel bíró ezüstérmet árverésre bocsátani, hogy egy kisfiú életén segítsünk.

A 33 éves sportolót nemrég megkereste egy lengyel anya, akinek a fia, Olek, két éve a rák egy ritka formájával küzd, a betegség a szemét támadta meg, és most azért küzdenek, hogy megmentsék a látását.

"Nincs már esély arra, hogy Lengyelországban meg tudják menteni a szemét. Az egyetlen lehetősége egy New York-i kezelés. Ezért úgy döntöttem, hogy segítek Oleknek, és felajánlom aukcióra a Rióban megszerzett ezüstérmemet. Minden befolyó pénzt az ő kezelésre megy majd." - írta a diszkoszvető Facebook-oldalán. Azt is megjegyzi, hogy nagyon szeretett volna aranyérmet szerezni, ez nem sikerült, viszont

azzal, hogy most segít, felértékelheti az ezüstérme értékét.

Forrás, részben: index.hu