RODDIE EDMONDS, A HŐS

Posztumusz kitüntetést adtak annak az amerikai tisztnek, aki 200 zsidó katonát mentett meg a nácik elől – és ezt egy léleknek se árulta el.



Amikor a nácik már a homlokához nyomták a pisztolyt, Roddie Edmonds főtörzsőrmester még akkor is ellenállt, és nem volt hajlandó elárulni, hogy a katonái közül kik zsidók. Az emberségesség és a dac páratlan megnyilvánulása. Roddie Edmonds főtörzsőrmester szembeszállt a német parancsnokkal, és ennek köszönhetően 200 amerikai-zsidó katonát mentett meg a munkatáborba való elhurcolástól.

1945-öt írtunk, és Edmonds csaknem egy hónapja raboskodott hadifogolyként a németországi Stalag-ban levő IX-A számú hadifogolytáborban a társaival. Mint az egység legmagasabb rangú tisztje, ő felelt a tábor 1292 amerikai hadifoglyáért – akik közül 200 zsidó volt.

A háború alatt a Wehrmacht vagy lemészárolta a keleti fronton elfogott zsidó katonákat, vagy pedig haláltáborokba küldte. A nyugati fronton elkapott zsidó katonákat egy Berga-i munkatáborba küldték, ahol alig volt esély a túlélésre. Emiatt a rendelkezés miatt, az amerikai hadsereg arra utasította zsidó katonáit, hogy ha fogságba esnek, semmisítsék meg a hitükre utaló legapróbb bizonyítékot is, mint például medálok, amelyekre a héber H betű volt rávésve, illetve személyes imakönyveket, amit néhány katona magával hordott.

Edmonds, aki 1985-ben halt meg, soha nem beszélt erről az eseményről. Sőt, ha több évtizeddel később az unokája nem tudósít róla az egyik főiskolai dolgozatában, a tiszt története örökre a feledés homályába merült volna. Hála azonban Edmond fiának, Chris Edmonds pásztor lankadatlan kitartásának,

a hőstörténet napvilágra került.

Ha választ keresünk arra, miért nem beszélt Edmonds soha erről a bátor tettéről senkinek – se a feleségének, se a gyermekeinek, se az unokáinak —, ahhoz meg kell értenünk őt magát. "A hit embere volt. Semmi mással nem dicsekedett, csak Istennel. Nos, esetleg még a fiaival" – mondta Chris Edmonds egy telefon interjú során, pár nappal azelőtt, hogy apja helyett átvette a kitüntetést a New York-i Könyvtárban.

A JFR elnöke Harvey Schulweis szintén méltatta Edmonds alázatosságát. "Az évek során számos Holokauszt túlélőt és megmentőt tüntettünk ki, illetve dolgoztunk együtt velük, de Roddie Edmonds története, amely során 200 zsidó-amerikai katonát mentett meg, valóban különlegessé tesz őt mint embert és vezetőt. Bár sajnos nem volt abban a megtiszteltetésben részünk, hogy még életében kitüntethessük, reméljük, hogy az idei Jehi Ohr díj méltóképp kifejezi nemzetünk háláját és elismerését azért a hősies cselekedetért, amit azon a napon tett." – mondta Harvey Schulweis, a JFR elnöke. Sokan az Edmonds által megmentett katonák közül szintén részt vettek a zártkörű eseményen.

Edmonds 1944 őszén érkezett Európába a 106. számú gyaloghadosztállyal, majd a 422-es gyalogezreddel egészen a belga-német határig küzdötték magukat. December 16-án a később az ardenneki csata néven elhíresült ütközetben találta magát, amelynek során legutoljára december 17-én evett meleget. "Hidd el, komolyan mondom, itt tényleg be kellett húzni a nyakunkat. Iszonyú kemény volt" - írta Edmonds háborús naplójába.

A fegyverzetbeli és létszámbeli túlerő ellenére az amerikaiaknak mégis sikerült feltartóztatniuk a németeket annyira, hogy megvárhassák George Patton tábornok vezette Harmadik Hadosztályt, amely a kimenekítésükre indult útnak. A segítség azonban túl későn érkezett meg a 422-es gyalogezred számára, mert a németek második SS páncéloshadosztálya bekerítette őket, és december 19-én Edmonds több ezer amerikai társával együtt fogollyá vált.

"Megadtuk magunkat, hogy ne mészároljanak le. Az út mellett és a pocsolyákban található néhány cukorrépát leszámítva, étel és víz nélkül kellett menetelnünk." – írta az akkor 25 éves Edmonds a naptárába, röviddel azután, hogy egy Ziegenhain közeli, csaknem 50000 szövetséges katonát fogvatartó tábor felé irányították őket. Mint a közöttük legmagasabb rangú tiszt, Edmonds felelt a tábor 1292 amerikai hadifoglyáért. Hitére és kötelességtudatára támaszkodva, igyekezett az embereket biztonságban, moráljukat pedig a legmagasabb szinten tartani - mondta fia, Chris.

1945 januárjában, egy hónappal a fogságba esése után, a németek utasítottak minden zsidó hadifoglyot, hogy a következő reggelen sorakozzanak fel a barakkjuk előtt. Edmonds tudta, mi vár a parancsnoksága alá tartozó zsidó férfiakra, ezért elhatározta, hogy ellenáll a parancsnak. Utasította minden emberét – zsidót és nem-zsidót egyaránt -, hogy egytől-egyig sorakozzanak fel a következő reggelen. Meglátván, hogy az összes katona beállt a sorba, a tábor parancsnoka, Major Siegmann, odament Edmonds-hoz és arra utasította, azonosítsa be a zsidó katonákat.

"Itt mi mindannyian zsidók vagyunk" felelte Edmonds.

A haragtól szinte felrobbanva, a parancsnok Edmonds fejéhez nyomta a pisztolyát és megismételte a parancsot. Edmonds ismét megtagadta. "A Genfi Egyezmény értelmében csak nevünket, fokozatunkat és a számunkat vagyunk kötelesek megadni. Ha engem megöl, mindannyiunkat le kell lőnie, és akkor a háború végeztével Önt háborús bűnök elkövetése miatt bíróság elé fogják vinni" válaszolta Edmonds, az egyik megmentett katona elmondása szerint. A fiatal Edmonds mind az 1292 férfit hősnek tekintette.

"Amikor apa megkapta a parancsot, és utasította az embereit, hogy egyetlen zsidó társukat se adják fel, mondhatták volna, hogy nem" - tette hozzá. "Amikor a parancsnok apám homlokához nyomta a fegyvert, az emberek némelyike elárulhatta volna, kik a zsidók közülük. De egyikőjük sem tette. Mindannyian együtt kitartottak a másikért."

"Amit azon a reggelen tett, óriási reménysugár volt az emberei számára. Meglátták, hogy ellen lehet állni. Meglátták, hogy van esély a túlélésre" mondta Edmonds.

A 100 napos fogság és éhhalál közeli napok után Edmonds a Tennessee-beli Knoxville város melletti otthonába tért vissza. Hamarosan munkát kapott a Nemzeti Oakridge Laboratóriumban, s mivel ismét csatlakozott a Nemzetőrséghez, újra bevetésre küldték, ezúttal Koreába. Amikor onnan hazatért, megnősült és két fia született, akiknek a baseball csapatát menedzselte, illetve kereskedelemben is dolgozott.

Keveset beszélt a háborús élményeiről, még kevesebbet erről a napról. "Tinédzserként és főiskolás éveim alatt többször is faggattam őt ezekről, de mindig azt felelte: 'Fiam, vannak dolgok, amikről inkább nem szeretnék beszélni.'"

Egészen pár évvel ezelőttig homály fedte a történetet, mígnem Chris Edmonds egyik lánya azt a feladatot kapta a főiskolán, hogy készítsen rövid videót az egyik családtagjáról. Ekkor kapta meg nagymamájától férje, Roddie háborús naplóját, amit hadifogolyként töltött napjai alatt is vezetett. A JFR díjat egy évvel azután adták át, hogy Edmonds lett az egyetlen olyan amerikai katona, és az egyetlen katona az öt amerikai közül, akiket a Yad Vashem a Világ Igazai közé sorolt. Ő az egyetlen Világ Igaza, aki amerikai zsidókat mentett meg. Edmonds, "olyan vezető volt, aki soha nem kért olyat az embereitől, amit ő ne tett volna meg" mondta fia, Chris.

"Ez a történet mindannyiunkat felszólít arra, hogy szeressük embertársainkat, függetlenül azok választásaitól vagy hitüktől. Apám szembeszállt az elnyomással. Kiállt a tisztességért. Kiált az emberiségért. Ez az, amit életnek nevezhetünk - ez mindannyiónkról szól, nemcsak egyikőnkről" mondta Edmonds.

Forrás: Cathryn J. Prince, Time of Israel, Fordította: Szász Ramóna

Ezeket olvastad már?

A 11 ÉVES GÉNIUSZ ISTENRŐL

EGY LÉLEKSZÖRFÖS SZÍVE

BOCSÁNAT A 20 ÉVVEL KORÁBBI LOPÁSÉRT