JUSTIN BIEBER ÚJ DALA HITRŐL, HÁZASSÁGRÓL SZÓL

A 26 éves énekes új műfajban mutatta meg tehetségét, első gospel dalát Chance the rapper keresztény rapperrel készítette el, mely a "Szent" (Holy) címet viseli. A keresztény tartalmú szerelmes dal az elkötelezett házasság és az Istennel való kapcsolat fontosságát ünnepli.



Az új gospel számban mindkét zenei előadó megvallotta Istenbe vetett hitét. A refrénben Bieber többször is elismétli: "Istenem, futok az oltár elé, mint egy sztárfutó, egy pillanatot sem várhatok tovább, mert ahogyan Te megtartasz, olyan szent."

A dalban Chance the Rapper is megjelenik Bieber oldalán: "Az első lépés tetszik Istennek, mely talán a legnehezebb döntés, de mikor feljössz a vízből, igazán hívő leszel." Úgy folytatja: "Mert tudom, sosem hagylak el, ahogy tudom, ő sem hagy el minket. Tudom, hiszünk Istenben, és tudom, Isten is hisz bennünk."

A fiatal énekes egyik Twitter bejegyzésébren úgy fogalmazott, hogy a "Szent" (Holy) című dala egy új korszak kezdetét is jelenti. Bieber (26) és felesége, a szupermodell Hailey Baldwin (23) két éve kötötték össze életüket, házasságuk alatt pedig számos alkalommal vállalták fel keresztény hitüket a nyilvánosság előtt. Bieber élete lekülönlegesebb pillanatának nevezte az augusztusban történt közös keresztségüket feleségével, mely során úgy fogalmazott:

"Nyilvánosan megvallhattuk a szeretetünk és bizalmunk Jézusban,
a barátaink és a családunk előtt."

Első gospel dalát "Chance the rapper" keresztény rapperrel készítette el, mely a "Szent" (Holy) címet viseli


A zenész útja Istenhez
Bieber tizenévesen vált világhírűvé, és több interjúban vallott arról, hogy korábban drogfüggő volt, felemésztette a karrierje és majdnem belehalt a hírnévbe. A New Yorki-i Hillsong Gyülekezet vezető lelkészével, Carl Lentz-el ápolt barátságának köszönhetően végül feladta a drogokat és ismételten elkötelezte magát Isten mellett. Ezenfelül fogadalmat is tett, hogy házasság előtt senkivel nem létesít szexuális kapcsolatot.

Februárban Bieber az Apple Music házigazdájának, Zane Lowe-nak adott interjújában arról beszélt, hogy most már jobban megérti, ki valójában Jézus és mit is jelent elfogadni az Ő kegyelmét. A fiatal zenész elmondta Lowe-nak, hogy végül a szintén keresztény Hailey Baldwinnal történő megismerkedése vezette el igazán Istenhez.

"A kapcsolatom Istennel és Jézussal nem azon alapul, hogy megszerezzem az Ő szeretetét azáltal, hogy jó dolgokat teszek" – magyarázta Bieber. "Isten már azelőtt szeretett és elfogadott annak, aki vagyok, mielőtt bármit is tettem volna azért, hogy megszerezzem vagy kiérdemeljem az Ő szeretetét. Ezt az ajándékot ingyen kapjuk azáltal, hogy elfogadjuk Jézust és neki adjuk az életünket... Mert amit Ő tett, az ajándék – a megbocsájtás – az, amire mi nézünk. Hiszem, hogy Isten jó dolgokat készít a számunkra" – folytatta. "Meggyőződésem: nem akarom megcsalni a feleségem, de nem azért, mert így helyes, hanem mert nem akarom őt megbántani. Látod a különbséget?"

Chance the Rapper szintén úgy fogalmazott, hogy felesége kiemelkedő szerepet játszott hitbéli utazásában. Az előadó 2019-ben arról beszélt, hogy feleségével, Kristen Corley-val együtt döntöttek arról, hogy házasságig megtartóztatják magukat a szextől és megkeresztelkednek, ez a lépés végül megmentette az életét.

A kulisszák mögött
Bieber betekintést engedett a kulisszák mögé, és elmesélte, hogyan készült a "Szent" (Holy) című dal videóklipje szeptember 22-én. A rövidfilm olyan híres színészekkel készült, mint például Wilmer Valderrama (NCIS) vagy Ryan Destiny (Star).

"A rendezővel együtt annyira a szívünkön volt, hogy megcsináljuk ezt a videót. Mindkettőnk tudta, hogy mennyi minden történik ma a világban: rengeteg szenvedés, szívfájdalom, csalódás és manapság annyi ember veszíti el a munkáját" – magyarázta. "Alapvetően azt mutatja be, hogy az együttérzés tényleg képes megváltoztatni egy ember életét vagy napját. Ez a célunk ezzel a projekttel, hogy inspiráljuk és elérjük az embereket, reményt adjunk ezekben a bizonytalan, nehéz időkben."

Hallgasd meg Te is Justin Bieber legújabb, "Szent" (Holy) című számát!