MIÉRT SZÜLETETT JÉZUS A FÖLDRE?

Jézus Krisztus születésének emlékünnepe a keresztény világ egyik legjelesebb eseménye, amelyről évente megemlékezünk. Azonban sokkal kevésbé közismert az, hogy mi volt a karácsonykor oly gyakran felidézett eseménysorozat célja, beleértve a végső kérdést is: miért volt egyáltalán szüksége az emberiségnek megváltóra?



A korabeli állapotokról szóló feljegyzések nem ringatnak minket illúziókba. Jézus baljóslatú történelmi időszakban jött el e világra. A zsidó nép – amelynek soraiba Jézus megszületett, évszázadok óta idegen uralom alatt élt. A rómaiak a zsidó nép ősellenségének, "riválisának" számító edomiták közül származó uralkodót, Nagy Heródest ültették a nép nyakára. Heródes kétségkívül tehetséges államférfi, ugyanakkor rendkívül hatalomféltő, kegyetlen ember volt, aki saját feleségét, sőt fiait sem habozott megölni, ha általuk látta veszélyeztetve a hatalmát. Kegyetlenkedéseit Josephus Flavius is megörökítette A zsidók története című nagyszabású művében. A rómaiak jelenléte és a prokurátorok visszaélései csak tovább táplálták az alávetettség évszázadai alatt felerősödött messiási reményeket.

Fontos megjegyezni, hogy e várakozások inkább politikai uralkodóra, semmint egy olyan lelki szabadítóra irányultak, amilyenről az ószövetségi próféciák jövendöltek. E várakozások különösen a farizeusok körében voltak felfokozottak. Az evangéliumok tanúsága szerint csupán egy kisebb embercsoport ragaszkodott továbbra is az ószövetségi próféciák által megjövendölt lelki szabadító ígéreteihez. Ők nem egy hatalomváltástól remélték a rossz, az igazságtalanságok és a visszaélések felszámolását, hanem attól, amit az egyik legjelentősebb ószövetségi próféta, Ésaiás jövendölt meg a majdani megváltóról:

"Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szeretete cselekszi ezt!"

Ez a prófécia is uralkodóként mutatja be az eljövendő Messiást, de ez az uralom merőben más természetű, mint a földi uralkodók erőszakkal és elnyomással fenntartott uralma: akiről a prófécia szól, az a "békesség" fejedelme lesz, és országlása "jogosságon és igazságon" alapul. Azonkívül a próféta Istenként beszél róla, ami egyértelműen jelzi, hogy

az eljövendő szabadító azonos a menny Urával,
aki ugyanakkor csodálatos módon kisgyermekként születik

a földre és emberként él kortársai között. Jelleméről is szép bizonyságot tesz a próféta:

"És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, és gyökereiből egy virágszál növekedik. Akin az Úrnak lelke megnyugszik; bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. És gyönyörködik az Úr félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik. Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett" (Ésaiás 11:1–4).

E prófécia is azt emeli ki, hogy a megjövendölt Messiás az egyedül Istenre jellemző irgalmassággal és igazságossággal viszonyul mindenkihez, különösen a "gyöngékhez" és "szegényekhez" – azokhoz tehát, akiknek lelki rászorultsága a legnyilvánvalóbb, és akik mellett az emberek általában közönyösen elmennek, rosszabb esetben lenézik őket.

A Szentírás tiszteletreméltó, hívő emberekként mutatja be Máriát és Józsefet, ugyanakkor azt is érzékelteti, hogy hozzánk hasonló emberek voltak. Az Írás nem kivételezett helyzete miatt mondja boldognak Máriát, hanem Isten beszéde iránt tanúsított hitéért és engedelmességéért (Lukács 1:27–28).

Az, hogy Jézus szűztől született, nem az emberek figyelmének felkeltésére szánt látványos csoda volt. Isten inkább elrejtette ezt a tényt azzal, hogy Józsefet Mária férjéül rendelte, így ő a gyermek Jézus nevelőszülője lett. Jézus rendkívüli születése szükségszerű volt, mivel Isten fia "öröktől fogva" (Mikeás 5:2) létező személyiségének kellett egyesülnie az emberi természettel, és ehhez egy földi anya méhében kellett megfogannia. Az angyal mindössze ennyit mondott Máriának:

"A Szentlélek száll tereád és a Magasságos ereje árnyékoz meg téged." (Lukács 1:35)

A kijelentés azt a felszólítást is magában foglalta, hogy a gyermek neve Jézus legyen, indoklásul pedig a következő hangzott el: "mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből". Jézus nevének (héberül: Jehósua, rövidítve: Jésua) eredeti jelentése ugyanis: szabadító. Ez a jövendölés Jézus szolgálatának legfontosabb, végső célját vetítette előre: szolgálata által bemutatja Isten jellemét, a kereszten pedig, a helyettes áldozat elszenvedése által elszenvedi a bűn büntetését, és ezzel utat nyit az embernek egy megújult, bűntelen életre.

A szabadítás tehát nem a zsidó nép idegen uralom alóli felszabadítását jelentette, hanem valami sokkal nagyobbat: azt, hogy Jézus az embert mintegy önmagától, saját rossz, elhibázott életétől szabadítja meg – és ez olyan szabadság, amelyet külső eszközökkel lehetetlen lenne elérni, ugyanakkor tartós, állandó belső változást hoz, amely előbb-utóbb a környezetben is pozitív, erjesztő hatást gyakorol.

Nem sokkal születése után érkezhettek a napkeleti bölcsek, akik feltehetően perzsa-babiloni tudósok voltak. Ezek a papok és csillagászok vagyonos és művelt emberek voltak. Ismert lehetett körükben az egykori mezopotámiai prófétától, Bálámtól származó jövendölés, amely szerint "csillag származik Jákóbból és királyi pálca támad Izraelből" (4Mózes 24:17). Az ószövetségi iratok görög nyelven is ismertek és elérhetőek voltak a művelt rétegek számára, hiszen az Ószövetség görög fordítása, a Septuaginta már elterjedt ekkorra. Valószínűleg főként a bálámi prófécia alapján ismerték fel és követték a Messiás-király születését jelző csillagot.

A bölcsek jövetele felkeltette Jeruzsálem és a királyi udvar érdeklődését is. Jobban mondva fellobbantotta Heródes féltékenységét és gyanakvását. A betlehemi gyermekgyilkosságról nincs más történelmi adatunk a bibliai leíráson kívül, ám Heródes jelleme és cselekedetei ismeretében nagyon is elképzelhető a történet: minden két éven aluli gyermeket megöletett Betlehemben és a környező helységekben.

A bölcsek gazdag ajándéka lehetőséget adott Józsefnek és Máriának arra, hogy a gyermek Jézussal Egyiptomba meneküljenek Heródes gyilkos féltékenysége elől, és ott tartózkodjanak egy ideig. Amikor József – az evangéliumi feljegyzés szerint ugyancsak isteni felszólításra – visszatért Palesztinába, nem mert Betlehembe és Júdea területére menni, mert meghallotta, hogy ott a korábban már említett, ugyancsak kegyetlenségéről hírhedt Arkhelaosz nevű fia uralkodik, inkább a galileai Názáretbe ment.

E rossz hírű, erkölcstelenségéről híres városban (lásd János 1:47) nőtt fel Jézus, az itt tapasztalt negatív környezeti hatások ellenében alakította ki jellemét úgy, hogy nem volt benne bűn. Összefoglalva tehát elmondható, hogy Jézus születése önmagában még nem teljesítette be a Messiásra vonatkozó jövendöléseket, csupán előrevetítette teljesedésüket, ugyanakkor Isten felhasználta ezt az eseményt arra, hogy a szabadítást várókban megerősítse az ígéretek bizonyos voltát.

Emellett ráirányította a figyelmet arra, hogy a születendő gyermek Isten maga emberi alakban, aki egyszerre szemlélteti majd Isten jellemét és kapcsolódik eltéphetetlen szállal a megváltandó emberiséghez. Ezt a két tényt foglalja össze tömören a János evangéliuma elején található kijelentés, melyet befejezésül idézünk:

"És az Ige testté lett, és lakozott miközöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal" (János 1:14).

ATTILA
Ötletgazda

Ezeket olvastad már?

A SZENTÉLY ÉS AZ ÉGITESTEK KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉS

A FRIGYLÁDA TITKA

JÉZUS TITOKZATOS 40 NAPJA