KAYLA SOHASEM ADTA FEL A HITÉT

Kayla Mueller egy amerikai segélyszervezet munkatársaként érkezett a háborús térségbe. Miután az ISIS foglya lett sem adta fel a hitét Krisztusban, noha ezt próbálják elhitetni az elraboltak nagy részéről, mintegy szimbólikus győzelem gyanánt.



18 hónapig volt fogságban, ahol földi élete véget ért. Úgy emlékeznek rá, mint egy bátor és együttérző nőre, aki a hitéről még az egyik legelvetemültebb kivégző előtt is bizonyságot tett, akit úgy ismernek álnevén, hogy "Jihadi John".

A fiatal lány humanitárius szolgálatot végzett Szíriában, amikor elrabolták. Egy videóüzenetben azt mondta: "Kayla Mueller vagyok, segítségre van szükségem. Hosszú ideje vagyok itt, beteg vagyok, borzalmas itt."

A 25 éves lány rendszeres nemi erőszaknak, és szóbeli bántalmazásnak is ki volt téve. Muellert egy MSF – Médecins Sans Frontiéres (Orvosok Határok Nélkül) autóról rabolták el Szíriában és rabszolgaként tartották 18 hónapig. Többször megerőszakolta az ISIS vezetője Abu Bakr al-Baghdadi, a többi fogvatartott társai szerint.

Egy megmenekült fotós, Daniel Rye elmondta, milyen bátran viselkedett az őrökkel szemben. Más fogvatartottak vallomásaiból is sokat lehet tudni az ott történtekről. "Elképesztő volt. Egy igazi erős lány volt."

Egy másik túsz azt mondta:
"Erős hite volt, amiből erőt merített. Mint ember, nagyon jó barát volt. Okos volt, szórakoztató volt vele lenni. Nagyon kedves volt, rendkívül nagylelkű."

Mindig aggódott a többiekért. Soha nem hagyta abba azt a humanitárius munkát amiért jött. Ahogy és akikkel tudta, elvégezte azt a küldetést, amiért erre a helyre jött, még fogságban is. Amikor több lány szökésnek indult az egyik éjszaka folyamán, Mueller önfeláldozó volt:

"Mondtam Kaylanak, hogy meg akarunk szökni és kértem, hogy jöjjön velünk. Ő azt felelte nekem, 'Nem, mert én amerikai vagyok, ha megszökök veletek, mindent megtesznek azért, hogy megtaláljanak minket újból'," mondta Julia a riportban, "'Jobb nektek, ha egyedül menekültök el. Én itt maradok.'"

"Ezt az áldozatot sohasem felejtem el. Nagyon jó volt hozzánk. Nem fogom elfelejteni."

"Szörnyű dolog, hogy olyan emberek mint Kayla Mueller, akik ehhez hasonló lelkülettel élnek, meghalnak miközben segitenek a bajbajutottakon."

Kayla hite valóban erős volt mindvégig. Miért vállakozik valaki ilyen küldetésre? Gyakorlatilag az emberekért végzett szolgálata során életveszélynek teszi ki magát. Keresztényként tenni akart valamit. Oda ment, ahol úgy érezte segíthet emberek ezrein. E földi élete véget ért, de mennyei jutalma nem marad el.

Halálhírét tavaly februárban erősítették meg. Későbbi hírek szerint még 2015-ben egy légitámadás során vesztette életét. Története most került a világsajtó elé. Legyen bátorítás számunkra története.

ATTILA
Ötletgazda

Ezeket olvastad már?

A NIGÉRIAI DIÁKLÁNY, LEAH SHARIBU

AZ IRÁNI KERESZTÉNY FIATALOK SZÁMA EGYRE NŐ

CSENDBEN NÉZI A VILÁG?