PUTYIN A KERESZTÉNYSÉG ELLEN

A probléma, amire muszáj odafigyelnünk. Oroszország az utóbbi időben szinte minden nap szerepel a hírekben, legtöbbször az amerikai elnökválasztás és Vladimir Putyin elnök kapcsolatát találgatják a vonatkozó írások. Azonban nem lehet csak a politika az egyetlen – vagy akár a legjelentősebb – ok, amiért Oroszországról szólnak a hírek.



A keresztényüldözés egyre inkább kezd elterjedni Oroszországban mióta Putyin elnök aláírta az elmúlt év végén a Yarovaya törvénycsomagot. Ezek a törvények nagyban korlátozzák az állampolgárok szabadságjogait, beleértve ebbe a keresztények azon jogát is, hogy az utcákon, köztereken hirdessék az Igét.

Habár a törvények a terrorizmus visszaszorítása céljából kerültek megszavazásra, valójában azon keresztények is célponttá váltak, akik korábban kijelölt kültéri helyeken hirdették az Igét. A törvények megakadályozzák, hogy a keresztények akár saját otthonuk közelében hirdessék az evangéliumot.

Számos keresztényt már letartóztattak és megbüntettek, amiért megszegte a jogszabályban foglaltakat.

Ráadásul a keresztények, illetve az állampolgárok szabad vallásgyakorláshoz való joga még abban is korlátozva lett, hogy a törvény megszabja, hogy az interneten milyen kifejezések használhatók.

A telekommunikációs cégek kötelesek legalább hat hónapig tárolni az üzeneteket és telefonbeszélgetéseket, melyeket igény esetén ki kell adjanak az orosz kormánynak. Az orosz kormány továbbá felhatalmazást nyert arra is, hogy ezeket a telekommunikációs szolgáltatásokat beszüntesse és elérhetetlenné tegye azon állampolgárok számára, akik nem hajlandók a törvényben foglaltak betartására.

Két másik rendelkezés, amelyet a törvénycsomag tartalmaz: nem tekintik bűncselekménynek a családon belüli erőszakot és az emberi jogvédő szervezetekkel szemben való fellépést, mindkettő intézkedés nyilvánvalóan aggodalomra ad okot.

Néhány amerikai politikus nevében Marco Rubio, floridai szenátor megjegyezte, hogy Putyin súlyosan megsértette az alapvető emberi jogokat és arra kényszeríti Amerikát, hogy előbb-utóbb minden baráti kapcsolatot megszakítson Oroszország és Amerika között.

N. I.
Fordító

Ezeket olvastad már?

A HARVEY HURRIKÁN TANULSÁGA

GYEREKEK A HÁBORÚ KÉT OLDALÁN

AZ ISIS TÁMADÁSBÓL MEGMENEKÜLT KISLÁNY