HA VÉTKEZÜNK IS, ISTEN GYERMEKEI MARADUNK

A kilencéves Braun egy London közeli kis faluban élt. A szülei nem hittek Istenben, mégis úgy érezték, hogy fiuknak el kell mennie a templomba, legalább életében egyszer. Ezért ráadták kis öltönyét és csokornyakkendőjét, majd megkérték a nevelőnőt, hogy vigye el a templomba.



Akkor vasárnap a pap egy férfiról prédikált, akit keresztre feszítettek. Elmondta, hogy a kezén szögeket vertek át, tövisből font koronát nyomtak a fejére, vér folyt az arcán, és egy lándzsával átdöfték az oldalát, Részletesen ecsetelte, milyen gyötrelem volt Krisztus szemében, és milyen szomorúság csengett a hangjában, amikor így imádkozott: "Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják, mit cselekesznek" (Lukács 23:34).

A prédikáció felénél a kis Braun sírva fakadt. "Miért nem tesz már valaki valamit? Miért nem áll fel az egész gyülekezet együtt, és miért nem veszik le a keresztről azt az embert?" Körbenézve egészen megdöbbent, hogy milyen nyugodtan ül mindenki. "Mi van ezekkel az emberekkel, Dada? - kérdezte. - Miért nem segítenek annak, aki a kereszten függ?"

A dadus megveregette a kisfiú vállát, és kicsit idegesen odasúgta neki: "Braun, maradj csendben! Ez csak egy történet. Ne zavarjon meg! Nemsokára hazamegyünk, és meglátod, gyorsan elfelejted ezt a régi történetet!" A kedves Olvasónak vajon mit jelent a kereszt története? Valami, ami néhány ének szövegében is szerepel, vagy amit időnként imájában megemlít? Talán egy prédikációban hallott a keresztre tett homályos utalásokat? Mit jelent a kereszt, ha a bűntudat gyötör? Segít legyűrni a csüggedést és az elkeseredettséget?

Bűnné lett érettünk
A kereszt felfoghatatlanul mély szeretetről tanúskodik. Pál apostol így fogalmaz az Új testamentumban: "Mert azt, a ki bűnt nem ismert (Krisztust), bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne" (2Korinthus 5:21).

Isten bűnné tette értünk Krisztust. Jézus követett el bűnt? Volt valamilyen bűnös gondolata, esetleg önző cselekedete? Természetesen nem, Isten mégis "bűnné tette értünk." Mit jelent az, hogy Krisztus bűnné lett értünk? Mire akar megtanítani a kereszt? Olyan dolgokra, amelyeket ha egyszer megértünk, teljesen megváltozik a gondolkodásunk és a jellemünk.

Galata 3:13 versében azt olvashatjuk: "Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk." A törvény átka a halál. Azzal, hogy bűnt követünk el, nemcsak a íizikai halált érdemeljük meg, ami a bűn következtében minden ember osztályrésze, hanem megérdemeljük az örök halált is. A keresztre feszített Krisztus az egész világ minden bűnét hordozta. Kész volt elszenvedni értünk a második halált, az Atyától való teljes elszakadást.

Az ember akkor nyer üdvösséget, amikor hittel elfogadja Krisztus értünk vállalt halálát. A megváltást nem lehet kiérdemelni, sem a cselekedeteinkkel megszerezni. Pál apostol kijelenti: "Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és az nem tőletek van: Isten ajándéka ez" (Efézus 2:8).

A megváltás Krisztus halálában gyökerezik. Krisztus azt a halált szenvedte el, ami minket illetne. Ha hittel elfogadjuk halálát, átmegyünk a halálból az életbe, gyermekei leszünk. Attól a perctől kezdve az Atya úgy kezel, mintha soha nem követtünk volna el bűnt. A Bibliában olvashatjuk: "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól" (I.jános 1:9).

Pál hozzáteszi: "Nincsen immár semmi kárhozatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak" (Róma 8:1), később így ir: "megajándékozott minket ama Szerelmesben" (Efézus 1:6). Amikor Isten megbocsátja bűneinket, megszabadulunk a bűntudattól. A kárhoztatás alól felszabadulva Krisztus gyermekei lehetünk. Ha pedig megbotlanánk, miközben igyekszünk Őt szolgálni, akkor is a gyermekeinek tart. Nem küld el, még ha hibázunk, akkor sem.

A fiam akkor is a fiam marad, ha hibákat követ el. Természetesen dönthet úgy, hogy elfordul a családtól. Jogában áll megváltoztatnia a nevét. Bármikor elköltözhet otthonról, de mindig a fiam marad, hacsak úgy nem dönt, hogy teljesen megszakít minden kapcsolatot a csa Iáddal. Bizonyos benne, hogy nem fogom mérgesen kidobni a házból, csak azért, mert valamit vétett.

A mennyei Atyával való kapcsolatunk hasonló az apák és íiak viszonyához. Ha Isten útján kívánunk járni, de megbotlunk, Isten ugyanúgy nem taszít el, mint ahogy én sem vetném el a fiamat. Ha megértjük, mit jelent a megbocsátás, az elfogadás, az arra késztet, hogy igyekezzünk engedelmeskedni Istennek.

Felvetődhet a kérdés: lehet valami veszélye annak, ha túlságosan biztonságban érzem magam Krisztusban? Némelyek talán úgy gondolhatják, hogy mivel Krisztus biztosan elfogad és megvált, bárhogy élhetnek, amint a kedvük tartja.

Ha túlzottan biztonságban érezzük magunkat, vajon ez nem öli ki belőlünk a készséget a növekedésre? Egy biztos: nem fejlődünk keresztényként, ha nem tudjuk magunkat biztonságban a Krisztussal való kapcsolatban. Ha tisztán látjuk, hogy mi az alapja biztonságunknak, nem érzünk szabadságot korábbi bűnös életvitelünk folytatására. Aki felmentésként akar hivatkozni Isten kegyelmére, valójában nem érti, mit jelent a kegyelem! Az embert egészen eltölti a Krisztus iránti szeretet, amikor közeledik hozzá, és Isten elfogadja ingyen kegyelméből; amikor elnyeri a megbocsátást, és megérti, hogy a gyermeke lehet. Krisztus szeretete meglágyítja kemény szívünket. Bűnbánatra vezet, új szívet ad (Ezékiel 36:26).

Törvényének elveit a szívünkbe és gondolatainkba írja (Zsidók 8:10), majd Szentlelkét adja, aki erőt ad az engedelmességhez (János 16:7; Róma 8:13). Isten kegyelmének biztonságában, gyermekeiként élve vágyunk Jézus kedvébe járni. Legnagyobb vágyunk lesz akaratát keresni, amint Ő is az Atya akaratát kereste (Máté 26:39; János 8:29). A kötelességteljesítés és az áldozatvállalás így az ember örömére szolgál.

Hadd foglaljam össze: lelki biztonságunknak nem a saját viselkedésünk az alapja. Nem a jó cselekedeteink által nyerünk üdvbizonyosságot. Ha üdvbizonyosságunk a jótetteinktől függne, mindig azt kérdeznénk, hogy elég jót cselekedtünk-e már. Állandóan aggódnánk, hogy elértük-e a biztonság szintjét. Üdvbizonyosságunk abból ered, amit Krisztus értünk tett, életéből és halálából. Ha megérezzük és elfogadjuk ezt a biztonságot, tudunk növekedni Krisztusban. Ha akaratunkat meghajtjuk előtte, jellemünket az övéhez hasonlóvá kezdi formálni. Amit pedig Ő elkezd, azt be is fejezi! "Ő a hitünk fejedelme és bevégzője" (Zsidók 12:2).

Egy iskolában minden diáknak különböző problémamegoldó képességei és tanulási módszerei vannak, de ha becsülettel elvégzik a tanártól kapott feladatokat, idővel be tudják fejezni tanulmányaikat. Hasonlóképpen, ha hittel elvégzem a Mennyei Atyától rám bízott feladatokat, jellemben és ismeretben egyaránt fejlődni fogok. Ő pedig megsegít, hogy sikerrel levizsgázhassak!

Az új kezdet
Isten akkor is elfogad gyermekének, ha elveszítem a türelmemet, és ideges vagyok. Csak arra kér, boruljak elé bűnbánattal, és valljam meg bűnömet. Ő kész felsegíteni. Ő az új kezdet Istene, aki második, harmadik és negyedik esélyt is ad. Ha hibákat is követek el, az nem jelenti azt, hogy nem állok közel a szívéhez.

Az egyik kedvenc íróm így fogalmaz:
"Ha tudatlanságunkban hibákat követünk el, a Megváltó nem hagy cserben minket. Amikor a bűn erőt akar venni a szíveden, amikor gyötör a bűntudat, és furdal a lelkiismeret, amikor kétely üli meg a lelked, gondolj arra, hogy Krisztus kegyelme elég a bűn legyőzéséhez, a sötétség eloszlatásához! A Megváltóval közösségbe lépve a béke birodalmába lépünk"

Talán a kedves Olvasót is terheli bűntudat? Vágyódik a megbocsátásra? Szeretné érezni, hogy Isten elfogadja, és Isten gyermeke lehet? Lehet, hogy keresztény létérc megbotlott, és most úgy érzi, igen távol van Istentől és szeretetétől. Jézus így hív: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek" (Máté 11:28-29).

Forduljunk hozzá hittel, és boruljunk le a kereszt tövénél! Képzeljük el a kezén áthatoló szögeket, a fején a töviskoszorút, az arcán végigcsorgó vért! Vegyük észre a kínt a szemében, arcán a fájdalmat! Hallgassuk gyötrődő sóhaját! Miért szenvedett ennyire? Mert a helyünkre lépett. Értünk halt meg. Ő, a tökéletes, az igazságos, azokért halt meg, akikben nincs igazság! Vajon hiábavaló lesz értünk hozott áldozata?

Térjünk hozzá most! Valljuk meg bűneinket! Higgyük el, hogy leveszi a bűn terhét vállunkról! Higgyük el, hogy Krisztus magára vette a bűn kárhoztatását! Fogadjuk el kegyelmét! Higgyük el, hogy meggyógyit! Higgyük el, hogy már most a gyermekei vagyunk, és semmi sem szakíthat ki a kezéből! Soha nem hagy cserben, nem ereszti el a kezünket. Ragadjuk meg szeretetének erős szorítását, és menjünk tovább, bízva, hogy a gyermekei vagyunk!

Mark Finley: Az idők jelei különkiadása c. kiadványa
Bízhatunk a lelkiismeretünkben?