Utoljára módosítva: 2018. 11. 02.

Legyél te is VIP tag, és élvezd az előnyöket!

A HOLDON JÁRT BIBLIA.

A gyűjtők általában mindent megtesznek egy-egy új darabért a gyűjteményükbe. Nekik nyílt most arra lehetőségük, hogy hozzájussanak egy nem mindennapi, szó szerint földön kívüli Bibliához.




Egy Los Angeles-i aukciós cég hirdette meg árverésre azt a mikrofilmként rögzített digitális hordozón elérhető King James féle fordítású Bibliát, amelyet 1971-ben vitt magával az Apollo 14 legénysége a Holdra történő űrrepülésük során. A digitális hordozó a teljes bibliai szöveget tartalmazza, azonban az írás olyan kicsi, hogy mikroszkópra van szükség ahhoz, hogy bárki elolvashassa. Egy nyomtatott Biblia túlságosan nehéz lenne egy űrutazás során, ezért egy könnyebb változatot gyártottak le.

Az apró űrhajós Biblia egyike volt annak a 11 tárgynak, amelyet az űrhajó parancsnoka, Edgar Mitchell megőrzött. A parancsnok 2016-ban, a Holdra szállás 45. évfordulójának előestéjén elhunyt. Az általa megjelölt személyes tárgyait vele temették el, a Bibliáról azonban nem rendelkezett.

A ritkaság kikiáltási ára 50 000 dollár.

Az Apollo 14 űrhajósai, köztük Alan Shepard Jr., Stuart Roosa és Edgar Mitchell 1971. január 31-én szálltak fel a Kennedy Űrközpontból. Sam Heller, az árverést bonyolító aukciós ház szóvivője elmondta, hogy egy hasonló formátumú Bibliát vitt magával 1970-ben, az Apollo 13 a sikertelen küldetésen, amelyen egy műszaki hiba működési zavart okozott és veszélybe sodorta az űrhajósokat. Az Apollo 13 legénysége által vitt Bibliát tavaly 62 500 dollárért adták el, annak ellenére, hogy soha nem érte el a Holdat.

A digitális hordozó a teljes bibliai szöveget tartalmazza

John Stout, a NASA egyik kutatója és egy lelkész 1966-ban indította el a hagyományt - hogy az űrhajósok Bibliát vigyenek magukkal - az Apollo 1 űrhajósai, Gus Grissom, Edward White és Roger Chaffee kérésére. Stout és White gyakran imádkoztak együtt, és mindenképpen szerették volna valahogy magukkal vinni a Bibliát küldetésük során a Holdra. Stout ezért dolgozta ki ezt a mikrochipes eszközt, amelyen rögzítette a teljes Bibliát, ezzel teljesítve White kérését.

Nem ez volt az egyetlen keresztény cselekedet, amely a Holdra szállás során történt. Az Apollo 11 űrhajósa, Edwin "Buzz" Aldrin, aki a Houston Webster Presbiteriánus egyház tagja volt, magával vitt egy kis darab kenyeret és egy miniatűr kelyhet a küldetésre. A szent elemekkel a kezében, 1969. július 20-án,

a Holdon vett Úrvacsorát.

Az úgynevezett Lunáris Biblia mindössze 4,12 centiméter nagyságú, arannyal és zománccal befedett digitális hordozó. Sokakat csábít a lehetőség, hogy megszerezzék a Lunáris Bibliát. Köztük R. Michael Kuykendall-t, Újszövetség kutató professzort, aki egyben tagja a Nemzetközi Bibliagyűjtők társaságának. Míg a csoport tagjai közül sokan a régebbi kötetek - mint a 16. századi genfi Biblia - iránt érdeklődnek inkább, addig vannak olyanok, akik "különleges" kiadásokat keresnek, mint például ez a Holdat megjárt példány.

"Ez semmi máshoz nem hasonlítható." - mondta Kuykendall. Azonban az 50 000 dolláros kikiáltási ár sokakat eltántorít. "A saját gyűjteményemet egy 50 dolláros darabbal kezdtem." – mondta Kuykendall.

Az aukciós ház mindenkit arra buzdított, hogy licitáljon, köztük a múzeumokat is, hogy mások számára is megtekinthető legyen a Biblia. Egy nemrégiben nyitott washingtoni múzeum például már kiállított egy hasonló lunáris Bibliát.

Támogatom a nicelife küldetését, hogy fennmaradjon!
Fordította: N. I. | Forrás: christianheadlines.com

Ezeket olvastad már?

A HOLLYWOODI MÓZES FILM

MARTIN LUTHER KING 50 ÉVE HALT MEG

AZ AMERIKAI NOÉ BÁRKÁJA



HIRDETÉS HELYE:



Ne maradj le semmiről! Kedveld facebook oldalunkat: