Gimnazisták házasodtak össze, miután kiderült, az egyiküknek csak néhány hónapja van hátra. Fehérben sétált az oltárhoz Sadie Mills a szülei garázsfeljáróján, pontosan ott, ahol Chase Smith hónapokkal azelőtt leparkolt autójával, első randevújuk estéjén..





Mellkason lőttek egy bolíviai rendőrt a bolíviai volt elnök, Evo Morales elleni tüntetéssorozat és zavargás során. A rendőrtiszt életét a bal mellrészénél lévő zsebében tartott Biblia..

A texasi nő, aki 2019. július 27-én ünnepelte 110. születésnapját, nem az étrendnek vagy a géneknek tulajdonítja a hosszú életét, hanem egyedül Istennek..

Janusz Korczak kiemelkedő orvos, tanár, író és közéleti személy volt, aki háromszor is önként mondott le a menekülés lehetőségéről.

Az amerikai Aurora városban történt öt ember halálát okozó lövöldözés egyik áldozatának felesége nyilatkozott férje elvesztéséről és mindarról az áldásról..





"Valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jónéhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét."

Philip Ng Chee Tat 8,7 milliárd dollárra becsült vagyonával kétségtelenül a legvagyonosabb ember Szingapúrban.

Az izraeli filmsztár, Gal Gadot elmesélte, hogy milyen megindító volt a Holokauszt Emléknapon megnézni a holokauszt túlélő nagyapjával készített videót..

A pásztor, aki 2015-ben vált özveggyé, miután megölték feleségét és vele együtt még a magzatban lévő gyermekét..

Mielőtt elhagyta volna ezt a világot, a 27 éves haldokló Holly Butcher néhány erőteljes tanácsot adott nekünk..

Carrie DeKlyen-nél agyrákot diagnosztizáltak. A klinikai vizsgálatok és a kemoterápia véget vethetett volna..

A 22. héten született baba csupán 5% életben maradási eséllyel jött a világra.

A Harvey hurrikán okozta pusztítást követően egy hölgy csodálatos igeverset osztott meg, amit a családtagjai houstoni házában talált, melyet a hurrikán..

Egy keresztény misszionáriust megkínoztak majd meggyilkoltak. Felesége megbocsátott férje gyilkosainak, mert Jézus azt üzente számára, ezt kell tennie.

Az apa megdöbbenő üzenete annak a kábítószer-kereskedőnek, aki lánya halálát okozta.





A hatéves rákbeteg kislány halála előtt több száz üzenetet rejtett el családja részére.

Egy Biblia mentette meg tulajdonosa, a német Kurt Geiler életét Franciaország észak-keleti részén 1917-ben.

Egy kislány álma az volt, hogy egyszer híres zongorista lesz, de a szamárinduló volt az egyetlen darab, amit el tudott játszani..

Amikor több mint tíz év után elhagytam a gyülekezetet, amelyhez tartoztam, részben megkönnyebbültem..

Volt egyszer egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.."

Egy képzeletbeli beszélgetés a W.W.J.D. - What Would Jesus Do? (Mit tenne Jézus?) felfogásról.

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje..

Sátán összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta: "Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak Istentiszteletre.."

Egy favágó versenyen az volt a tét, ki tud több fát kivágni egyetlen nap alatt. A két versenyző közül az egyik idősebb, míg a másik fiatalabb volt.

Gyermekként nagy szegénységben éltem és a keresztény hitem miatt üldöztetéssel is szembe kellett néznem a Közel-Keleten. Tisztán emlékszem milyen volt az élet..





Egy iskolában a tanító a második világháború idején mindent megtett, hogy a tanulók elfogadják személyes megváltójuknak Jézust.

A történet szerint Csűrcsavar, egy ördögfióka, unokaöccsét, egy ''újonc kísértőt'' oktatja arra, hogyan kell bűnre csábítani emberét.

Egy ember, aki egy hétvégi reggelen a templomba igyekezett, nagyon meg volt lepve, mikor az ördögöt a templomajtó közelében találta.

Egy kisfiú egyedül maradt az apjával. Az apa szigorú ember volt, nem engedte gyermekét szabad útra, gondolata, akarata szerint.

Volt egyszer egy gazdag öreg zsidó, akinek szörnyen rigolyás természete volt. Egy napon meglátogatta a rabbit, hátha segíteni tudna neki abban, hogy..

Egy ausztrál édesanya szívbemarkoló történetét osztotta meg a világgal, amikor arról mesélt, hogyan hozta vissza..

Avagy egy képzeletbeli beszélgetés egy diszpécser és egy őszintén szeretetre vágyó ügyfél között. Útmutatás a szeretetről, érthetően.

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba.

Mese a remetéről,
aki nagyon akarta szeretni Istent.

Az értéked nem változik soha azoknak, akik valóban szeretnek téged.





A padlás teljes csöndje és a tiszta lelkű hét éves kisfiú szavainak varázsa élete egy elfeledett korszakába repítette vissza az öregembert.

Az idős ács úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. A főnök arra kérte őt, hogy utoljára segítsen felépíteni neki még egy házat.

A fösvény az aranyát a kertjében egy fa alá rejtette. Minden héten kiásta és órákon át nézegette.. xyz

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen beszédbe elegyedett vele.

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval.

Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztató végén feltettek egy kérdést:
- Miért hiszi, hogy van Isten?

Egy nap George kifeszített egy kötelet a Niagara felett, és közölte a körülötte álló emberekkel, hogy végigmegy a kötélen biciklivel.

Az emberiség egyik legnagyobb zsenije, Newton, nagyon sokat vitatkozott tudós barátaival a világegyetem és a naprendszer eredetéről, keletkezéséről.

Minden, amit korábban gondoltam, minden, ami korábban a biztonságot jelentette, szertefoszlott.

Egy fiatal lány – szemmel láthatóan elmerülve egy kis könyv olvasásában – egy gyümölcsös elárusítóhelynél üldögélt..





Volt egyszer egy hegycsúcs, ahol három kis fácska állt és arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő.

10 évi betegségben összeszedett életbölcsességek, amelyekből beteg és egészséges emberek is okulhatnak.

Két magzat beszélget, avagy a hívő és a szkeptikus igazsága..

Az 1800-as években egy angol Kaliforniába utazott aranyat keresni. Miután több hónapig kutatott arany után..

A fekvő beteg minden egyes alkalommal lehunyta szemét és maga elé képzelte a precíz részletességgel leírt világot..

Volt egyszer egy nagyon rossz természettel rendelkező fiú. Az apja megelégelte, hogy mindenkit állandóan sérteget, bánt és csúnyán beszél..

A rólam készült fotó népszerű lett az interneten. El akarom mondani a kép mögötti történetet.

Ha a Down-szindrómások is megfelelő figyelmet, segítséget és támogatást kapnak, szinte bármit elérhetnek.

Szükséges Isten felé szolgálni anyagi téren is? Egy keresztény család története.

 

 





Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki..

Kim Eun Jin abban az országban született és élt sokáig, ahol azt tanítják nincs Isten.

Egy ember elment levágatni a haját, és megigazíttatni a szakállát. Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek..

Egy vagyonos ember és a fia minden különleges művészi alkotást össze akartak gyűjteni. Minden megtalálható volt a gyűjteményükben Picassótól Raphaelig.

Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni egy fa tövében..

Szép tavaszi nap volt. A fiatalasszonyt békesség töltötte el, miközben Jézus haláláról és feltámadásáról elmélkedett. ..

Egy ausztrál vidéki város kórházának idősotthonában elhunyt egy idős férfi. Mindenki azt gondolta, semmi értékeset nem hagyott maga után.

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket..





Egy pszichológus a teremben járkált, miközben stressz kezelést oktatott a közönségnek. Felemelt egy poharat..

Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett..

Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá, és megkérdezi: - Mondd Apa, neked mennyi az órabéred?

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel..

Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte..

Megdöbbentő történet egy ikerpárról; ahol a kislány közel állt a halálhoz.

Bronnie Ware éveket töltött halálos betegek ápolásával, az életük utolsó 12 hetében. Összegyűjtötte a haldokló emberek vallomásait.

Mark Boyle készpénz és hitelkártya nélkül, a saját erejében és találékonyságában bízva vágott bele egy kísérletbe, amelyről..

Az újság kicsúszott a kezemből, és rettenetes, dermesztő félelem fogott el. Mit csinált belőlem a megszokás?!

Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor bejött egy bekötött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert van egy fontos találkozója..


# Elgondolkodtató # Archívum