HALLD MEG A LÉLEK HANGJÁT

"Szívüket is megkeményítették, hogy ne hallják a törvényt és az Igéket, amelyeket a Seregeknek Ura küldött az Ő Lelke által, az előbbi próféták által. És igen felgerjedt a Seregeknek Ura." (Zak 7:12)



Barátod, a Szentlélek pontosan tudja, milyen érzés, ha visszautasítják a tanácsát. Neki mindig igaza van, Ő szeretetből figyelmeztet és tanít. De mi odafigyelünk rá? Amikor nem így teszünk, akkor a bekövetkező bonyodalomnak nem Ő lesz az oka, hanem mi magunk!

Rickit és Phillist óvták attól, hogy összeházasodjanak. Mindkettejük háta mögött ott volt már egy-két tönkrement házasság, és olyan komoly személyiségi problémákkal küszködtek, amelyek miatt ők ketten semmiképpen sem illettek össze. Lelkészük imádkozott velük, és hosszasan sorolta érveit, de mindhiába. Most, egy évvel később teljes káosz uralkodik az életükben. Vitáik erőszakba torkolltak. Amikor két kőkemény szív összeütközik, ott szikrák pattannak. Ricki már meg is ütötte Phillist néhányszor, és felesége nagyon fél tőle. Elhagyta őt, és beadta a válópert. A férfi folyamatosan zaklatja, és azt ismételgeti, mennyire szereti, de ezzel már nem ér el semmit.

A megkeményedett szív gyógyítására csak egy megoldás létezik, ez pedig nem más, mint engedni a Szentlelket, hogy kimunkálja a megtérést. Ekkor kapunk "hússzívet" (Ez 36:26-27). Ez azt jelenti, hogy megértjük az evangélium lényegét, a megtérést, és az Istennek való, naponkénti átadást. A hússzív határozottan kiáll az igazság mellett, de formálható és elfogadó a Lélek vezetése iránt, aki gyakran megbízható barátok és elismert lelki vezetők tanácsa és aggódása által vezet.

Tapasztalatból mondhatom azt, amire gondolom, már te is rájöttél, hogy sokkal jobb a Szentlélek vezetését követni, mint később könyörögni Istenhez, hogy rakja össze életünk széthullott darabjait.

Imádság a mai napra
"Lágyítsd meg a szívemet olajjal, Uram; tedd készségessé, hogy cselekedjem akaratodat! Adj bölcsességet, hogy odafigyeljek lelki tanácsadóimra!"




ATTILA
Ötletgazda